in , ,

GFF Gyakorló: Otthon vagyunk a pályán!

Intézményünk, a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola a tavasz folyamán sikeres pályázatot nyújtott be „A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítására”. A projekttel célul tűztük ki a tanulók közlekedési ismereteinek bővítését, az önálló biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedéshez szükséges gyakorlati készségek fejlesztését. Mivel a pályázati program kivitelezéséhez a szülők tevékeny bevonását is szorgalmaztuk, törekvéseink között szerepelt a gyermek-szülő együtt-tanulási élményének biztosítása.

A pályázati program megvalósítására KRESZ-délután keretében 2015. május 26-án, az 1. osztályosok részvételével az iskola udvarán került sor. A tanulókból három csapatot szerveztünk: „Autós-Angyalok”, „Gyalog-Kakukkok”, „Bicikli-Királyok”. A csapatok egymást felváltva teljesítették a szülőkből, nevelőkből álló előkészítő team által összeállított feladatokat. Így volt 15 kérdésből álló KRESZ-teszt, különböző útvonaltervek alapján, tájékozódási feladatokkal tűzdelt „kincskeresés”, valamint ügyességi kerékpár-akadálypálya bejárása. Ez utóbbi feladatsor összeállításában és koordinálásában segítségünkre volt a Szarvasi Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályáról Petrovszki Éva, százados. Segítő közreműködését, valamint a Rendőrkapitányság önzetlen támogatását ezúton is köszönjük.

A csapatfeladatok végrehajtását KRESZ-matricákkal jutalmaztuk. Az összegyűjtött pontok alapján értékeltük a csapatok együttes teljesítményét. A résztvevők egyéni és csapat jutalmazásban is részesültek, melyet a Szarvasi Rendőrkapitányság képviselője adott át a tanulóknak.

A pályázaton nyert pénzösszegből rollereket, a biztonságos közlekedést segítő fényvisszaverő karpántokat, kerékpár-prizmákat, KRESZ-táblákat vásárolunk, amelyek segítségével még hatékonyabbá tehetjük iskolánkban a biztonságos közlekedésre nevelést.

A sikeres és eredményes közlekedési program megvalósításában és kivitelezésében közreműködő 1. osztályos tanulók tanítóinak és szüleinek, valamint a Szülői Közösség képviselőinek köszönetünket fejezzük ki a lelkes szervezőmunkájukért.

Huszár Istvánné igazgató-helyettes

Senki madara: Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka

Drágább lesz a szemétszállítás Szentandráson