in , ,

Földesi: Ne legyen a városban diszkrimináció és szegregáció

Földesi Zoltán

Mélységesen fel van háborodva a nemzeti baloldal azzal kapcsolatban, amit Orbán Viktor tesz – jelentette ki legutóbbi sajtótájékoztatóján Földesi Zoltán. Az MSZP helyi elnöke reagált a kormány által folytatott nemzeti konzultációjára, amelynek következében „vasfüggöny” épülhet a déli határ mentén.

– Magyarország megint az EU szégyenpadjára kertült az idegengyűlölet és a migráció miatt. Ez azonban egy fiktív probléma, mert senki nem a hazánkat akarja elfoglalni, céljuk többnyire a négy legfejlettebb EU-s tagország. A miniszterelnök a témával csupán hiszterizálja a közvéleményt, eltereli a figyelmet a baklövésekről, valamint tematizálja az EU-t, ami számunkra tarthatatlan – nyomatékosította.

Hozzátette, az ország hatalmas összegeket költ ezekre a kérdésekre. Becslései szerint 1,3 milliárd Ft-ba kerül a nemzeti konzultáció, 50 milliárdba a bevándorlókkal kapcsolatos ügyek, a vasfüggöny ára pedig további 22 milliárd Ft.

Az európai szocialisták budapesti kongresszusáról szólva elmondta, többen a kialakult külpolitikai helyzet miatt mondták vissza a meghívást. A hétvégén tartott találkozón 27 országból összesen 800 küldött érkezett, eredményként pedig három dokumentumot fogadtak el: az Egységben a munkahelyekért, az Egységben a demokráciáért és az Egységben a békéért elnevezésűt.

A 2016-os költségvetésre kitérve kiemelte, a kapkodás és a helyben járás költségvetése körvonalazódik. Rossz az ország adópolitikája, amelyet az 1%-os szja csökkentés sem enyhít. Számszerűsítve ez alig 3-400 Ft-ot jelent az alacsonyabb keresetű háztartásokban.

Növekvő belső ellenállás kapcsán emlékeztetett Lázár János „őszödi beszédére”, aki elismerte a hibás és az érdekcsoportok mentén született döntéseket. Ma a félelem uralja a társadalmat, mert mindenki félti a munkáját és az egzisztenciáját. Érintette Mesterházy Attila látogatását is, aki előreláthatólag július 10-én érkezik Szarvasra.

A helyi ügyek közül kiemelte a katasztrófavédelem, a rendőrség és a szociális intézmény beszámolóját. A lakosság biztonságérzete véleménye szerint „X”, vagyis a rendőrséget eltérő módon ítélik meg. Mindazonáltal elmondható, hogy a munka emelt létszámmal és műszaki feltételekkel folyik, Békés megye pedig a kevésbé fertőzött a területek közé tartozik, ami igaz Szarvasra is.

A közeljövő fejlesztéseit képezi a HAKI-híd és a Polgármesteri Hivatal költözése, néhány hete pedig Vízi Színház székei váltak kényelmesebbé.

A problémák közül a beiskolázás kérdését járta körbe. Rámutatott, az intézmények között versenyhelyzet alakult ki, amely sajnos a szegregációt és a diszkriminációt is magával vonta.

– Természetesen a szülő a lábával is szegregál, mert ő választja az intézményt. Így kialakulhat, hogy egyes intézményekbe kevés, döntően romák kerülnek beíratásra, másutt pedig nem fogadják azt a fogyatékos gyermeket, aki nem hall, lát vagy nem tud beszélni – sorolta a helyi tapasztalatokat.

A középiskolai tanulmányokat illetően emlékeztetett, 2016. szeptember elsejétől fokozott jelentősége lesz az intézményválasztásnak. A helyi gimnáziumot abban az esetben javasolta, ha a gyermek felsőoktatásban kívánja folytatni a tanulmányait, és a szülők úgy látják, hogy a követelményeknek eleget is tud tenni. Akiknek szakma, ill. érettségi megszerzése a céljuk, azoknak a szarvasi szakképző iskolát ajánlotta.

Zárásul felhívta a figyelmet a június 26-i drogellenes világnap helyi rendezvényére, amely 14 órakor sportrendezvénnyel, bemutatóval, meglepetésekkel a fövenystrandon veszi kezdetét.

Fotó: Körös TV

Vélemény, hozzászólás?

Szent Iván éjjele a parkban

Teltházat vonzott a musical-válogatás a Vízi Színházba