in , ,

Kamarazenével búcsúztak a zenepaviloni esték

Az elmúlt évhez hasonlóan a Szarvasi Kamarazenekar komolyzenei hangversenyével zárultak a zenepaviloni esték. Az időjárás sajnos nem engedte, hogy a hely szelleme is elkísérje a nyári rendezvénysorozatot, a közönség ezért a Cervinus Teátrum nagytermében hallgathatta meg az idén kereken félévszázados jubileumát ünneplő formációt.

– Ez a fellépés számunkra egy ünnep. Nemcsak azért, mert augusztus 20-a előestéjén történik, hanem a zenekar életében is megtiszteltetés, hiszen így mi is köszöntjük a város közönségét – hangsúlyozta Vass István koncertmester.

Az nemzeti ünnephez méltóan a repertoár több újdonságot tartalmazott. Ezek között szerepelt pl. az Oscar-díjas film, Az élet szép tangója, egy kalóznóta vagy Sosztakovics 2. keringője.

Az est színfoltját Hadadi László oboaművész és tanítványai jelentették, akik a koncert ideje alatt egy tíz napos nemzetközi oboatáborban vettek részt. A fellépésen a legtehetségesebb fiatalok mutatkozhattak be, ezúttal kamarazenekari kísérettel.

– Rendszeresen játszom hazai oboás fesztiválokon. Egy alkalommal megkértek, hogy játsszak egy vak kislánnyal közösen, aminek eleget tettem. Ezt követően a szülei azt szerették volna, hogy tanítsam a gyermeküket vagy tartsak neki egy kurzust, de akkoriban ezek egyikével sem foglalkoztam. Így jött egy újabb felvetés, mely szerint amennyiben a szervezőmunkát elvégzik, vállalom-e a tanítást. Igent mondtam – osztja meg a tábor előzményeit a világhírű muzsikus.

A tábor első fele egyéni órákkal telik, utána pedig készülnek az augusztus 21-i zárókoncertre. A délután és esti próbákat megelőzően egy kis felfedezésre is van a táborlakóknak idejük. Mint mondja, ez az idő fürdőzéssel, Békésszentandrás szépségeinek megismerésével telik.

– Az én kurzusaimnak az a lényege, hogy nem halat adok nekik enni, hanem megtanítom őket halat fogni – avat be pedagógiai módszerének esszenciájába. Az óráimon nem kizárólag az oboával foglalkozunk, hanem annak fiziológiájával is. Egy fúvós hangszernél ugyanis nagyon fontos, hogy a zenész hogyan tartja magát, hogyan vesz levegőt, a fizikai hozzáállás, amiben súlyos hibákat észlelek. Ezeket kiküszöbölve azonban el lehet érni, hogy rövid idő elteltével úgy tűnik, mintha kicserélődött volna a gyerek, csak azért, mert beállítom a hangszertartást.

A Szarvasi Kamarazenekarral a zeneszerető közönség legközelebb szeptember 27-én, az arborétumban találkozhat, hagyományos őszi koncertje keretében.

Vélemény, hozzászólás?

Dr. Kallai János (1961-2015)

Bodonyi Dóra megszerezte első felnőtt világbajnoki érmét