in ,

Szlovák vigadalom: Egy régi álom vált valóra

Első alkalommal rendeztek Slovenská veselicát, azaz Szlovák vigadalmat szombaton Szarvason. Mótyán Tibor hívó szavára a farsangi bálokat idéző tömeg gyűlt össze az Árpád Szálló dísztermében. Hosszú bátorsággyűjtésébe került ez az ötletgazdának, Szarvas Város legújabb díszpolgárának.

– Régen dédelgetett álom, de nem volt rá még eddig alkalom és lehetőség, hogy igazán végig gondoljam az egészet, és legyen annyi erőm és bizodalmam, hogy meg is tudjam csinálni – válaszolt arra a kérdésünkre szombat este Mótyán Tibor, hogy miért csak most, miközben mellette már gyülekeztek a vigalomra a népek.

– Most nagyon örülök, hogy látom a tele dísztermet, és úgy érzem, hogy nem volt alaptalan ez a vágy, mert én úgy érzem, hogy az emberek a lelkük mélyén mégiscsak vágyakoznak egy kis múltidézésre, egy kis tradícióőrzésre, hagyományőrzésre. Csupán ez a indítéka az egésznek.

Az ötlet gazdája reméli, hogy az első alkalommal hagyományt teremtenek, “meglátjuk ma este, hogy sikerül-e vagy sem, de ez csak azokon múlik akik itt a teremben ülünk”, jelentette ki reménykedve.

Az este a köszöntőkkel kezdődött, majd a Cervinus Teátrum táncosai álltak a közönség elé, hogy egy falusi lánykérést adjanak elő. Később Mótyán Tibor és Dósa Zsuzsa anekdotázott. Egy hagyományos bál minden kelléke adott volt ahhoz, hogy olyan hagyomány teremtődjön, ami csak hangulatában hasonlított a régi, ilyenkor, ősszel rendezett falusi vigadalmakhoz, külsőségeiben, látványában természetesen már semmiben.

A két szarvasi zenekar mellé érkezett még egy a Felvidékről, Felső-Garammentéről is, akik nem először jártak Szarvason. Felső- Garammente olyan vidék, ahol keverednek a melódiák, és rájövünk, hogy nagyon sok közös dalunk van a szlovákokkal, mondta hozzá Mótyán Tibor.

Vélemény, hozzászólás?

Nemcsak az iskola, hanem az alapítvány is nyertes!

Két kategóriában is az ország TOP 10 szállodája között a szarvasi Liget Hotel