in , ,

Kockás ingben, borosta nélkül tartotta sajtótájékoztatóját Földesi Zoltán

Földesi Zoltán
Földesi Zoltán

A tanárok tiltakozásával való szolidaritását kifejezendő, kockás ingben tartotta sajtótájékoztatóját Földesi Zoltán, a szarvasi MSZP elnöke. Szolidaritás ide, szolidaritás oda, a szakáll elmaradt. Gyerekkora óta naponta borotválkozik. Megszokásból. Most gondolkodott azon, hogy megpróbál egy-kétnapos arcszőrzetet hagyni, de aztán házastársi nyomásra elment a kedve tőle. Szokásos 40-45 perces sajtótájékoztatójának a végére azért egy kicsit leborostásodott, csakúgy, mint a médiát képviselő férfiak is.

– Elég sok érdekes történés van itt körülöttünk, ami érinti a magyar emberek életét – kezdte sajtótájékoztatóját, amiben most inkább a nagypolitikában folyó eseményekre fókuszált.

Kockás bajusz és Klinghammer

– Beindult a parlamenti szezon, de az igazi történések azok nem a Tisztelt Házban, az Országgyűlésben zajlanak, hanem a Kossuth téren, előtte – célzott a pedagógusok tüntetésére.

Kifejtette a véleményét Klinghammer István tanárokra tett megjegyzéséről és arról, hogy szerinte mit ért el vele az államtitkár.

– Önök nem tudnak ilyen jót tenni az ellenzékkel meg ezzel a magyar társadalommal, mert sokan, százezrek, milliók jönnek rá, akik még nem tudták volna, hogy önök dölyfösek, nagyképűek, képmutatók, pökkhendiek, ezért menni fognak – címezte a kormánynak jóslatát Földesi Zoltán, aki pedagógus lévén részese és átélője a folyamatoknak.

Bepipulás, kioktatás, hazugság, ámokfutás, jelzőket használta a kormány intézkedéseinek jellemzőiként, míg túlterhelt diákok és tanárok, a társadalom szembeállítása a pedagógusokkal álltak a másik oldalon.

– Felszólítjuk a kormányt, hogy szüntesse meg a Klébelsberg intézményt ami Magyarország vízfeje, egy konglomerátum. Biztos sok havernak kellett állás – sommázta a KLIK szükségességét.

Bérfejlesztés vs. bérfejlesztés

– Hány évig hallgattuk, hogy erre ment rá a magyar GDP, meg eladósítottuk az országot, mert bérfejlesztettünk. Most önök azt mondják, mindenütt a legnagyobb bérfejlesztést hajtották végre. Önök megemelték 30 százalékkal az elmúlt években a fizetést, azóta meg elosztják 3,4 százalékot bejelentenek tizennyolcszor egy évben, hogy hallja a magyar társadalom, hogy megint béremelés lesz a pedagógusoknál. Undorító, kedves urak, amit önök művelnek, meg hazugság. De hát rájöttek már erre, nem csak ez a szakma, hanem a szülők is, a nagyszülők is, a társadalom többsége – mondta.

Hoffmann Rózsa és a túladagolt lexikális tudás

Hoffmann Rózsa ámokfutásként átalakította a köznevelési rendszert. Túlterheltség van a pedagógustársadalomban, de elsősorban a gyereknél, Bent van reggel nyolctól négyig az iskolában és még viszi haza a házi feladatot, mert egyébként annyi lexikális tudást ráöntenek a mai magyar gyerekekre, hogy az valami őrület – jelentette ki.

Terrorizmus, tejhatalom, Torgyán, Kassa bombázása

– Levették ezt a terrorizmus elleni történetet mert hogy nem támogatják. Ezt normális ellenzéki párt nem is támogathatja. Ennek a kormánynak, amelyik hordja haza a képet, összevissza beszél itthon, aláírást gyűjt és aztán meg egy mondattal elárulja önmagát, ennek tejhatalmat adni akár 24 órára is, hogy az internetet leállíthassák, hogy minden személyes anyagunkba belenézhessenek, hogy kijárási tilalmat rendelhessenek el? Hát, szerintem már most rosszindulatú vagyok, bár én ezt már olvastam is, tehát nyugodtan merem mondani. Még azt is könnyű megszervezni, hogy ha nem jön ide egy darab terrorista, hát majd csinálunk egyet, vagy találunk egyet, hogy pukkanjon már valami – mondta, majd utalt a Torgyán József háza előtt történt robbantásról. Olyan provokáció volt, mint Kassa bombázása.

Turizmus Ráhellel

A turizmus állami irányításával kapcsolatban a szocialista rendszerben működő Idegenforgalmi Hivatal visszatérését vizionálta Orbán Ráhellel.

Mininépszavazást az iskolák visszaadásáról!

A legutóbbi megyei MSZP-s összejövetelen azt a kezdeményezést tették, felhívással fordulnak minden megyei önkormányzathoz, melyben kérik, hogy az önkormányzatok nyilvánítsák ki hogy azok, akik fontosnak tartják a korábban általuk működtetett közoktatási intézményeket, azok kérhessék ezt vissza – tájékoztatta a sajtótájékoztatón résztvevő médiákat a megyei MSZP döntéséről. Ad abszurdumnak nevezte, hogy egy tehetős városnak nincs saját oktatási intézménye, csak egyházi, állami, vagy nemzetiségi önkormányzat fenntartásában levő, ahogy kialakult az mára Szarvason is.

– Meg fogom kérni a helyieket, hogy nyilvánítsunk véleményt – mondta, és kijelentette, nincs kétsége az eredményéről. Véleményében nincs egyedül. Többször beszélgetett már erről Babák Mihály polgármester is, és hasonlóképp gondolkodnak erről. Felújították az összes iskolát és most semmi köze a városnak hozzájuk.

2018-ban megszüntetik a jelenlegi oktatási struktúrát. Ha nyernek a választáson.

Költségvetés

Működtető költségvetést fogadott el a testület 2,113 milliárd főösszeggel. Karcsú zsebpénz, ahogy a polgármester jellemezte, együttműködési költségvetés. Tavaly is így kezdődött az év, de az 4,3 milliárddal zárult, azaz sikerült ez megduplázni, de volt, hogy 8-9 milliárd lett egy-egy év vége. Ha 2018-ban újra nyer ez a hatalom, akkor az önkormányzatok eljelentéktelenednek, mindent a megye és a járás vesz át.

Helyi ügyek

A helyi ügyekről szólva elmondta, hogy a tűzoltólaktanya alapja már látszik. A kivitelező, az Integrál Építő Zrt. vezérigazgatója, Bődi János szeretné szeptemberben, októberben átadni. Egy négyállásos, minden 21. századi biztonsági követelménynek megfelelő laktanya lesz.

A testületi ülésen beszámoltak az idén 60 éves Városi Könyvtár munkatársai, ill. a Szarvasi Gyógy-Termál Kft. új menedzsmentje. Mindkettővel elégedett volt.

A legutóbbi testületin szóba hozta a droghelyzetet. A városközpont néhány szórakozóhelye körül jellemző a tudatmódosító szerek használata, ezért fel fogja kérni a bűnüldöző szerveket és egyébként minden szarvasi lakost, hogy figyeljen és törvény adta lehetőségein belül tegyen ellene.

Vélemény, hozzászólás?

Rendőrkézen a nyaralóbetörések gyanúsítottjai

Dr. Bagdy Emőke

Dr. Bagdy Emőke: Az ember boldogságra született