in ,

Teltházas rendezvénnyel ünnepelte a hölgyeket az Aranykor

A tavasz beköszöntével nemcsak a természet, hanem az emberek is új lendülettel vetik bele magukat a mindennapok kihívásaira, ezzel együtt egyre többször cserélik fel a biztonságot nyújtó otthonukat a természet vagy egy közösség kínálta programokra. Ezt tette a Szarvasi Aranykor Nyugdíjas Egyesület is. Több mint 200 főt sikerült megszólítania szezonnyitó nőnapi rendezvényén, ahol a hölgyek mellett az előttük álló programokban gazdag évet is köszöntötték.

– Minden évben ez az egyik legnagyobb rendezvényünk, aminek az az oka, hogy a hölgyek száma háromszor annyi, mint a férfiaké. Ebből adódóan mindig odafigyelünk rá, hogy megfelelő szinten és körültekintéssel szervezzük ezt a délutánt. Ilyenkor tavasszal azt is látjuk, hogy kik azok, akik újra közöttünk vannak, és fájó szívvel vesszük tudomásul azoknak a névsorát, akiktől búcsút kellett vennünk. De a reménység bennünk él, hiszen az új év kezdetével minden kezdődik elölről – érzékeltette a program jelentőségét Tusjak János elnök.

A civil szervezet növekvő taglétszáma további optimizmusra ad okot. A település egyik legnagyobb egyesülete jelenleg kb. 350 tagot számlál, amihez az elmúlt időszakban további 40 fő csatlakozott.

A rendezvény elején az urak nevében Hajdú Pál verssel kedveskedett a hölgykoszorúnak, Szűcs Csaba pedig saját költeményével örvendeztette meg a gyengébbik nem tagjait.

Babák Mihály polgármester némi humorral fűszerezve személyes vizekre evezett. Clara Zetkin nőjogi harcosra utalva elmondta, nála az emancipáció célba ért, hiszen a családban náluk 43 éve az történik, amit a felesége akar. Kérte a hölgyvendégeket, segítsék továbbra is az urak életét egyengetni, hogy simább legyen a göröngyös útjuk.

Földesi Zoltán főtanácsnok még ezen a gondolatsoron is továbbment. Úgy látja, a nők ma egy kissé túl vannak „emancipálva”, mégpedig olyan értelemben, hogy amellett, hogy a családban helyt állnak, legtöbbjük vállszélességgel ugyanezt teszi a munkahelyén is. Hozzátette, tőle szokatlan módon egyet kell értenie a kormányzatnak azzal a határozatával, mely szerint a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnak.

Halkan azért azt is megjegyezte, az urakra is vigyázzunk, hiszen a legutóbbi lokális statisztika kimutatta, Szarvason a 60 év feletti lakosság körében 902-vel több nő van, mint férfi.

A szavak után az erősebbik nem képviselői a tettek mezejére léptek: egy-egy szál virágot és csokoládét nyújtottak át a délután főszereplőinek.

Vélemény, hozzászólás?

Remek formában Douvhev-Janics Natasa és Bodonyi Dóra

Litauszky Zoltán (jobb szélen) (Fotó: Zentai Péter)

Litauszky Zoltán is Elnöki elismerést vehetett át az ünnepi megyegyűlésen