in , ,

Földesi: Tényleg ilyen országot szerettek volna Önök?

Földesi Zoltán
Földesi Zoltán

Berezelt a hatalom – kezdte szokásos, havi sajtótájékoztatóját Földesi Zoltán, utalva az MSZP vasárnapi boltzár ellen indított népszavazási kezdeményezésre. A párt helyi elnöke szerint a kormánypárti visszalépés az emberek győzelmét jelenti, amit hosszú távon szeretnének garantálni.

– A MSZP nem hisz a kormány szavában – nyomatékosította, idézve több kormánypárti politikus témában tett kijelentéseit. Ebből kifolyólag pártja folytatja az aláírásgyűjtést a piacon és a városi rendezvényeken, mert amennyiben elérik a kétszázezres támogatottságot, három évig senki nem nyújthat be az üggyel kapcsolatos törvénymódosítási kezdeményezést. Ezzel együtt hangsúlyozta, a munkavállalók pártján állnak, mivel szeretnék elérni a Munka Törvénykönyvének módosítását, a dolgozók vasárnapi 100%-os bérpótlékát.

A „lopásgátlóra” keresztelt népszavazási indítványuk két további témára irányul: szeretnék a földkiárusítások megszüntetését és a magas állami vezetők fizetésének 2 millió Ft-ra történő maximalizálását. Ez utóbbira vonatkozóan több név is elhangzott, mondván, nyílt titok, hogy kik tartoznak a kedvezményezettek körében. Köztük előkelő helyet foglal el Orbán Viktor miniszterelnök is, aki a HVG értesülései szerint az ország 5. leggazdagabb embere.

– Tényleg ilyen országot szerettek volna Önök? – tette fel a kérdést a jobboldali szavazóknak, akik szerinte ma fejleszegve, csalódottan járnak az utcán, és nem értik, mit művel a hatalom.

Kitért a körvonalazódó költségvetésre is, amelyben mindössze az inflációval egyenértékű –0,9%-os nyugdíjemelés – szerepel. Véleménye szerint hasonló lépésre a rendszerváltás óta nem volt példa, ami egyet jelent a helyben járással és a reálérték csökkenésével. Számokban kifejezve ugyanis átlagosan 2-800 Ft-tal kapnak majd többet a nyugdíjasok, ami a várható áfacsökkentéssel együtt is alig 1-2 ezer Ft-os emelkedést eredményez. Ez pedig igazságtalan a prognosztizált 2,5-3,5%-os gazdasági növekedést figyelembe véve.

Szólt az egyre növekvő elvándorlásról is. Az év első három hónapjában ugyanis – a korábbi 600 ezret követően – már 35 ezren hagyták el az országot, akik a lábukkal tüntetnek a jelenlegi helyzet ellen. Ráadásul ők a tervek szerint a 2018-as választásokon csak úgy szavazhatnak, ha személyesen mennek el a nagykövetségre, ellentétben a kettős állampolgárságot szerzett magyarokkal, akik levélben is leadhatják voksukat.

– Készül az újabb Fideszes kétharmad, míg be nem pöccen Magyarországon 4 millió ember, és úgy leváltja önöket, mint a sicc – adott hangot az üggyel kapcsolatos véleményének.

A párt helyi ügyeit elemezve beszámolt az MSZP tisztújító közgyűléséről. Az elnöki funkciót – ahogyan 1991 óta folyamatosan – továbbra is ő tölti be, aminek nem örül maradéktalanul. Célja az utánpótlás kinevelése, vagyis nyugodt szívvel átadná a stafétabotot. Az alelnökök vonatkozásában sincs változás: Králikné Molnár Annát és Kepenyes Jánost választotta az elnökség a feladatkörök betöltésére.

A testületi ülés legfontosabb döntéseit értékelve szót ejtett a polgárőrség és a Komép Városgazdálkodási Kft. beszámolójáról, akiktől „korrekt” anyagot kaptak. Az rend őrei – összesen 41 fő – 7055 órát dolgoztak társadalmi munkában, a Közbiztonsági Centrum révén pedig megfelelő technikai felszereléssel is rendelkeznek. Az utóbbi 70 alkalmazott mellett már több száz közmunkást is felügyel, amire az önkormányzat évi 250-400 millió Ft tud igényelni.

A Szent Klára Gyógyfürdőnél elindult egy racionalizálási folyamat, amihez a termálberuházás is hozzájárul. De felosztásra került a megemelt Civil Alap is, amellyel a közösségi életet igyekeznek segíteni. A képviselők összesítve 48 döntést hoztak ezen a délutánon.

Ennek ellenére nagy szívfájdalma, hogy az önkormányzatok a rendszerváltáshoz képest elvesztették a korábbi súlyukat. Az irány pedig azt mutatja, hogy – az E-közigazgatás bevezetésével – a kormánynak még ahhoz is köze lesz, hogy hol és miből építsenek járdát.

Zárszóként a közeledő ünnepre utalva köszöntötte az édesanyákat és a nagymamamákat, akik a család egyik legfontosabb pillérei.

Vélemény, hozzászólás?

Virág Imre második, a Hunyadi harmadik gólja

Paprikás hangulatú mérkőzésen nyert a Hunyadi

Gyakorlós bronzérem a diákolimpia megyei döntőjében