in , ,

A madárgyűrűzés és a drónozás volt a sláger a kutatók éjszakáján

Természetesen a halak körül forgott minden a Halászati Kutatóintézet (HAKI) és az Öntözési és Vízgazdálkodási Önálló Kutatási Osztály (ÖVKI) közös rendezvényén. Az intézmény először nyolc éve csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy testközelből mutassa meg a kutatói munkakör sokoldalúságát. A szakemberek elsősorban gyakorlatorientáltan ismertették meg a résztvevőkkel tevékenységüket, ami mellé becsempésztek néhány általános biológiai, kémiai és természettudományos információt is.

– Idén elég széles palettán tudtunk a régiekből válogatni, és több újat is beépíteni – tájékoztat Békefi Emese, az intézet tudományos munkatársa. Néhány kollégánknak ugyanis érdekes hobbija van, ezeket is bemutatjuk a közönségnek. Az egyik ilyen újdonság a madarászbemutató, ami azt jelenti, hogy kifeszítettünk egy nagy madárhálót, és megfogjuk a madarakat. Amennyiben már van a madáron gyűrű, leolvassuk a számot, ha pedig még nincs, akkor meggyűrűzzük és szabadon engedjük őket.

A másik nagy vonzóerőt az ÖVKI sátorban elhelyezett drón jelentette. Sűrű csoportokban gyűltek köré a fiatalok, de meg kellett elégedniük a látvánnyal, ugyanis a szeles időjárás nem tette lehetővé a fellövést.

Mindemellett afrikai harcsákat lehetett etetni, ill. tavi bemutató próbahalászatra és dobóhálós halászatra is sor került. A laborban érdekes kísérletekbe és sejtvadászatba kapcsolódhattak be az érdeklődők, a központi helyszínen pedig rizshántolás, kreatív-és gasztronómiai sarok várta a kilátogatókat.

– Pontyból főztem Körös jellegű halászlevet – mondja Rónyai Lajos, aki órákon keresztül a bográcsot felügyelte. Fontos, hogy a hozzávalók arányát eltaláljuk, ill. hogy minőségi alapanyagokat használjunk fel. Elég nagy mennyiséget készítettünk, szerintem 150-200 főnek biztosan elég lesz – teszi hozzá a tiszai kategóriában országos bajnoki címet is magáénak tudó szakács.

Szarvas Város Baráti Köre kézműves sarokkal csábította a gyerkőcöt, érdekességként pedig a halakban történő chipek elhelyezésére és leolvasására is sor került. Mindemellett nagyméretű akváriumokban különböző halfajokat mutattak be, sőt, a belső felépítésükkel is meg lehetett ismerkedni.

– Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok leginkább feldolgozott állapotban találkoznak a hallal. Mi bevezetjük őket a hal felépítésébe, megmutatjuk, hogy az egyes szervek hol helyezkednek el, és mire valók – magyarázza az egyik asztalra kihelyezett, félig felboncolt állapotban lévő ponty miértjét Mozsár Attila tudományos főmunkatárs.

A rendezvényen éjszakába nyúlóan egymást váltották az iskolás csoportok és a családok. A tudományág népszerűségét bizonyítja, hogy összesen közel ötszázan mélyültek el a kutatók távolinak tűnő, különleges világában.

Vélemény, hozzászólás?

Csasztvan Snarás és Orosz György leleplezik a két képet. Háttérben Baginé Tóth Erika

Két Ruzicskay-festményt adományoztak a könyvtárnak

Nyemcsok Mihály, háttal Tóbiás Sándor

Nem egy ligában fociztak