in ,

Közel hétszáz diák gondolkodott környezettudatosan

Még a szervezőket is meglepte, olyan sok pályamunka érkezett a „Hulladék újragondolva – környezetbarát karácsony” elnevezésű felhívásra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Damjanich utcai Civil Ház munkatársai három teljes napon keresztül rendezgették a tárlatot, ahol mintegy 310 újrahasznosított alapanyagból készült alkotás kapott helyet. A teremben a legapróbb, kupakokból és flakonokból összeeszkábált kreációktól a monumentális méretű, WC-papírgurigákból elővarázsolt karácsonyfa és papírból felépített karácsonyi faluig szinte minden megtalálható volt, fantáziától és kreativitástól függően.

A dömping a pályázatot kiíró Szarvasért Alapítványnak, a Körös-szögi Civil Fórum Egyesületnek és Szarvas Város-és Környezetvédő Egyesületnek egyfelől határtalan örömet, másrészt nem kevés fejtörést okozott, hiszen több száz kézműves termék közül kellett kiválasztaniuk a dobogósokat. Jobban mondva, kellett volna, hiszen rövid időn belül maguk is belátták, hogy szinte lehetetlenre vállalkoztak. Úgy döntöttek, szélesebbre húzzák a határokat, és az óvodások és a felsősek kategóriájában – mind egyéniben, mind csapatban – az első hat helyezettet, míg az alsósok közül a tíz legjobbat díjazzák, ill. további két különdíjat is kiosztanak.

– A beérkezett munkák nemcsak egyszerűen átgondolt művek voltak, hanem azt kell, hogy mondjam, képzőművészeti alkotások. Többségükről se én, se a zsűritársaim nem gondolták volna, hogy ilyen fantasztikus dolgokat lehet készíteni. Egyébként az sem volt a pályázati elképzelés része, hogy kiállítást szervezünk, de mivel egy teljes terem megtelt a munkákkal, bízunk benne, hogy sokan eljönnek, és ötleteket merítenek belőlük – értékeli Závogyán Judit, Szarvasért Alapítvány elnöke a minden képzeletet felülmúló érdeklődésre számot tartó pályázat végkimenetelét.

S bár a december 14-i, megnyitóval egybekötött eredményhirdetésre kizárólag a díjazottakat hívták meg, így is majdnem kicsinek bizonyultak az épület helyiségei. A gyerekek figyelme időközben egyre inkább az asztalokra halmozott ajándékok felé terelődött, és ösztönösen azt latolgatták, munkájukkal vajon melyiket érdemelték ki.

A pályázatba összesen 686 gyermek és 11 intézmény kapcsolódott be. A szarvasi iskolák és óvodák mellett Nagyszénást, Békésszentandrást, Csabacsűdöt, Örménykutat és Kondorost is sikerült megszólítani. A legnagyobb létszámban (194 fő) a Gál Ferenc Főiskola Gyakorlóintézménye mozgósította a diákjait, de képzeletbeli dobogós helyen zárt a Czabán Samu Általános Iskola (135 fő) és a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola (125 fő) is.

– Tejfölös kupak tetejét dekoráltuk a gyerekekkel, üvegmatricás technikával – árulja el az első helyet kiérdemlő, csoportos alkotásról Farkas Anikó óvodapedagógus, a kondorosi Többsincs Óvoda képviseletében. Minden nap próbálunk valamit tenni a környezettudatosság jegyében. A papírt és az elemeket külön gyűjtjük, ősszel, tavasszal hulladékgyűjtést tartunk, és szelektív gyűjtőkbe is elvisszük a gyerekekkel az összegyűjtött anyagokat.

A pályaműveket egy 3-3 tagból álló szakmai, ill. társadalmi zsűri bírálta. A legfontosabb szempont az volt, hogy valóban újrahasznosított alapanyagból készüljön az alkotás. Emellett nézték a kivitelezést, az igényességet és a kreativitást is.

Az alkotások december 17-ig minden nap, 8-16 óra között lesznek megtekinthetők. Emellett már körvonalazódik egy újabb kiírás is. Népmesékhez kapcsolódóan bábokat lehet készíteni, természetesen ezúttal is környezettudatosan, vagyis olyan anyagokból, amelyek egyébként a hulladéktárolóban landolnának.

Eredmények:

Óvoda – egyéni
1. helyezett: Tusjak Milán – Zöldpázsit utcai Óvoda
2. helyezett: Demcsák Lili – Napfény Óvoda, Méhecske csoport
3. helyezett: Szeljak Hanna – Hársliget Óvoda, Csabacsűd-Örménykút

Óvoda – csoportos
1. helyezett: Szivárvány csoport, 20 fő – Többsincs Óvoda és Bölcsőde, Kondoros
2. helyezett: Bárányka csoport, 22 fő – Zöldpázsit utcai Óvoda
3. helyezett: Szamóca csoport, 26 fő – Gál Ferenc Gyakorlóintézmény

Alsó tagozat – egyéni
1. helyezett: Kontantinovics Márk – Benka Gyula Általános Iskola
2. helyezett: Rákóczi Botond – Chabán Samu Általános Iskola és Óvoda, Nagyszénás
3. helyezett: Ozgyin Szabolcs Martin – Chabán Samu Általános Iskola és Óvoda, Nagyszénás

Alsó tagozat – csoportos
1. helyezett: 1.b osztály, 16 fő – Chabán Samu Általános Iskola és Óvoda, Nagyszénás
2. helyezett: 2. b osztály – Chabán Samu Általános Iskola és Óvoda, Nagyszénás
3. helyezett: 3. osztály – Gál Ferenc Gyakorlóintézmény

Különdíjak:
Borsi Anna – 2.b – Chabán Samu Általános Iskola és Óvoda, Nagyszénás
Borsi Kristóf – 1.a – Chabán Samu Általános Iskola és Óvoda, Nagyszénás

Felső tagozat – egyéni
1. helyezett: Kulik Antal – Szlovák Általános Iskola
2. helyezett: Sechna Dorina – Gál Ferenc Gyakorlóintézmény
3. helyezett: Litauszki Áron – Benka Gyula Általános Iskola

Felső tagozat – csoportos
1. helyezett: Skorka Emma és Trabach Evelin – Petőfi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2. helyezett: 6. osztály, 20 fő – Gál Ferenc Gyakorlóintézmény
3. helyezett: 7.b osztály, 12 fő – Főtéri Általános Iskola

Vélemény, hozzászólás?

Futsal: A Gyakorló ás a Fő téri jutott tovább a megyei elődöntőbe

Visszatért az MSZP Jézuskája a Fő téribe