in , ,

Szorgos hangyák napja: Segítség a Pepi-kertnek, öröm a gyerekeknek

Kevésnek bizonyult az a két nap, amit a Pepi-kert vezetősége kijelölt a környezet szépítésére, olyan nagy létszámban jelentkeztek a felhívásra. Március 16-án és 17-én lehetett ismét szorgoskodni a téli álmából ébredt természetben, és valószínűleg részben a napsütéses, tavaszi időjárásnak köszönhetően sokan engedtek is a hívó szónak. Az előzetes bejelentkezéseket követően pénteken tizenegy osztály kötötte egybe a kellemeset a hasznossal, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és a Gál Ferenc Főiskola Gyakorlóintézményének képviseletében.

A délutáni órákban egymás után érkeztek a sportosan öltözött, hátizsákokkal és botokkal felvértezett kisdiákok, hogy megtisztítsák a faágaktól, tobozoktól és az eldobott hulladékoktól a természetvédelmi tájat. Az intézmény munkatársai bevezetésként rövid eligazítást tartottak, majd a lelkes csapatok nekivágtak a „zöld küldetésnek”.

– Egy kupacba rakjuk a fákat, amik nagyon piszkosak és nehezek – újságolja az elsős Molnár Balázs, aki a fiúkkal közösen gyürkőzött neki a feladatnak. – Nagyon jó itt lenni, ráadásul a lányok nagyon szerencsések voltak, mert egy őzet is láttak.

A gyerekek kis idő elteltével felbátorodtak, és már nemcsak a vékonyabb gallyakat gyűjtötték, hanem kisebb csoportokba verődve a nagyméretű faágakkal is megbirkóztak. Olykor-olykor megakadt a tekintetük egy elhajított flakonon, üvegen vagy műanyaghulladékon is, és kötelességtudóan szaladtak velük a kijelölt szemeteszsákhoz.

– Ettől a tanévtől kezdve különösen figyelünk a szelektív hulladékgyűjtésre. Az iskolánkban külön gyűjtjük a fémet, műanyagot, papírt, elemeket és a biohulladékot, és ezt már a gyerekek nagyon ügyesen elsajátították – számol be Furárné Bazsali Zsuzsanna pedagógus a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában zajló környezettudatos nevelés egyik alappillérébe. – Emellett rendszeresen járunk osztálykirándulásokra, részt veszünk erdei iskolai programokon, ill. gyalogos és biciklitúrák keretében ismerkedünk a környék nevezetességeivel.

Az arborétum hálás a közösségeknek. Dr. Hanyecz Katalin igazgatónő tájékoztatott, kettős céllal hívták életre a programot. Egyrészt – kapacitás híján – szükségük van azokra a szorgos kezekre, akik segítenek a tavaszi kertészkedésben, másrészt a környezeti nevelésben is fontos szerepet tulajdonítanak neki.

– Egy picit le vagyunk maradva – jelentette ki a kert állapotával kapcsolatban. – A hosszan tartó tél nálunk is megállította az időt. Akkor tudtunk nekifogni a kemény munkának, amikor már elolvadt a hó, és véget ért a fagy, ezért a környezet rendbetétele is csúszott egy kicsit. Ennek ellenére remélem, húsvétra teljes pompájában tudjuk fogadni a látogatókat.

A szorgos hangyák napja ezúttal olyan népszerű volt, hogy a Szlovák Általános Iskola önkénteseinek el kellett napolniuk a kirándulást. Ők egy héttel később, március 24-én vetik bele magukat a nagytakarításba.

MSZP: Tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok!

Szabadtéri kondipark létesült a Gyakorlóban