in , ,

Száz százalékos évet zártak női kézilabdázóink

Vidám évzáró vacsorával búcsúztatták a szezont az NB II Dél-keleti csoportjában bajnok női kézilabdázóink. Az örömre minden okuk megvolt, hiszen amellett, hogy aranyérmesek lettek, szász százalékos teljesítménnyel tették.

A vacsora megérkezte előtt Majorosné Kasik Gabriella, a klub elnöke ismertette az eredményeket: A junior csapat is eddigi legjobb, hatodik helyezésével zárta az évet. Nagyon szépen szerepeltek az utánpótlás csapatok is, U-11-esek és az U-13-asok is ezüstérmesek lettek az utánpótlás-bajnokságban. A megyei utánpótláscsapat bronzérmes lett, amit edzőik az est ünnepélyes részében akasztottak a lányok nyakába.

– Köszönöm szépen mindenkinek a munkáját, a segítséget, a játékosoknak, hogy ilyen becsületesen végig csinálták ezt az egész évet, mindenki amit tudott hozzátett, aminek végül meg is lett az eredménye… ha minden igaz, akkor egyedüli száz százalékosként, pontosabban a Ferencváros férficsapatával ketten vagyunk a kézilabda összes bajnokságát figyelembe véve, akik száz százalékos teljesítménnyel megnyerték a bajnokságot.

Gabi után Száva Flórián edző értékelte a felnőtt és a junior csapatot.

– Amit annak idején megálmodtunk Gabival, most beteljesedett. Fél évvel ezelőtt én elmondtam, hogy akkor leszek elégedett, ha pontveszteség nélkül, veretlenül tudjuk behúzni ezt a bajnokságot. Nem tudok rátok haragudni, hiszen tényleg így lett – mondta, majd hozzátette, hogy amíg a városban, illetve a járásban nem nő fel a saját utánpótlásuk, addig hozni kell a játékosokat.

Ez az eredmény azért terhet is ró rájuk a jövő évre nézve, de igyekezni fognak majd hasonló szép eredményt elérni, jelentette ki. Nem lesz könnyű, mert két meghatározó játékos, Buzási Orsolya és Zelei Bernadett is visszavonul.

A városvezetés képviseletében jelen volt Hodálik Pál alpolgármester, aki kicsit szabadkozott, hogy nem szokott senki eljönni az önkormányzat, vagy a sportért felelős bizottság részéről kézilabdások évzárójára, ahogy szokás az a többi szakosztályéra. Mentségképp megemlítette, hogy az utolsó mérkőzésen azért a testület egyharmada jelen volt és szurkolt.

Hodálik Pál gratulált a város nevében, és egy ígéretet is megfogalmazott:

– Én annyit tudok nektek megígérni, hogy amit tudunk, azt megpróbáljuk a mi keretünk erejéig teljesíteni, és hogyha tényleg van egy olyan szándék részetekről, hogy ez a csapat egy osztállyal feljebb akarja folytatni, de akkor azt már most el kell kezdeni tervezni. Ehhez, ha nem is száz százalékos teljesítménnyel, de először is meg kell védeni ezt a címet. Én bízom abban, hogy a következő évben is ilyen nagyszerű játékkal és nagyszerű élményekkel fogjátok megörvendeztetni a szurkolókat – mondta Szarvas város alpolgármestere, majd gratulált minden korosztály sikeréhez.

Pénteki aromatúra az Anna ligetben

Litauszki János

A csabacsűdi citerás, Litauszki János is fölszállott a pávára