in ,

Dr. Futó Zoltán: A mai nap a végpontja és a kezdete is valaminek

Rendhagyó helyszínen, a négy fal helyett egy kukoricás melletti rendezvénysátorban került aláírása az együttműködési megállapodás a Szent István Egyetem Agrár-és Gazdaságtudományi Kara és a Békés Megyei Kormányhivatal között. A esemény ünnepélyes kereteit a III. Búzatermesztési Regionális Konferencia adta, amelynek a település külterületi iskolaföldje szolgált helyszínül.

Dr. Futó Zoltán, a Szent István Egyetem dékánja emlékeztetett, a tudomány és a kutatás nem lehet öncélú. Ennek megfelelően az elmúlt másfél évben sokat tettek azért, hogy a szakmai és a hatósági szervezetekkel kicsit szorosabbra fűzzék a kapcsolatukat.

– A mai nap a végpontja és a kezdete valaminek. Kezdete egy olyan ügynek, amiben együtt szeretnénk dolgozni. Felismertük mind a ketten, hogy közös szakmai rendezvényekkel, szakmai programokkal, ill. kiállással sokkal eredményesebbek tudunk lenni, mint önállóan – mutatott rá az esemény jelenőségére.

Emellett megfogalmazódott a duális képzések lehetősége is az egyetem és a kormányhivatal között. Mindez azt a kiemelt célt szolgálja, hogy a megyében dolgozó szakmai szervezetek és gazdálkodók még hatékonyabban végezhessék a munkájukat. Összességében pedig állítása szerint akkor tekinthető sikeresnek a campus működése, ha a kutatási, fejlesztési eredmények a gazdálkodóknál is megjelennek. Reméli, hogy mindez hosszútávon azt is magával vonja, hogy több pénz marad a termelőknél, amit később fejlesztésre tudnak fordítani.

Dr. Takács Árpád kormánymegbízott utalt az előzményekre, mely szerint január 1-jétől a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal beintegrálódott a kormányhivatalhoz. Ez idő alatt mindvégig segítették a gazdák érdekérvényesítő lehetőségeit. Ennek egyik állomásaként márciusban együttműködési megállapodást írtak alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatóságával. A számokról szólva elmondta, a megyében mintegy 15 ezren nyújtottak be területalapú támogatást, kb. 450 ezer hektárra. A kormányhivatal szándéka szerint mindent alárendel a gazdálkodók támogatására, amelynek főbb pillérei a minőségi szakembergárda, a széleskörű társadalmi bázis és a tudomány.

Dr. Bak Péter, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei igazgatója hangsúlyozta, a Békés Megyei Kormányhivatal mellett a közeljövőben a Szent István Egyetem Agrár-és Gazdaságtudományi Karával is együttműködési megállapodást kötnek. Úgy látja, az átlátható piacgazdasághoz és a versenyképes feltételeinek kialakításához ez a hármas egység szükséges. Az intézmény 22 ezer kamarai tag érdekeit képviseli, melyet vélhetően ebben a szimbiózisban még hatékonyabban tudnak megvalósítani.

Az aláírást követően a konferencia előadássorozattal folytatódott. Köztük egyebek mellett szó esett az intenzív gabonatermesztés növényvédelmi oldaláról, a martonvásárhelyi búzanemesítés eredményeiről, és az ún. alkalmazkodó Genezis technológiáról is.

Aranyos vasárnap

Égi és földi előadásokkal nyílt meg a Vízi Színház idei évadja