in , , ,

Szarvasiak a víz fölött – Lapis Erika

Szenes János és Lapis Erika
Szenes János és Lapis Erika

Vasárnap este útnak indult a „víz fölött” sorozat újabb változata, amelyben szarvasi hírességek „vallanak” Szenes Jánosnak. Az első vendég Lapis Erika, a mindig mosolygó, tehetséges színművésznő, aki már jól ismeri a Vízi Színház deszkáit. 2011-ben a Tessedik musicalben, egy évvel később a Békéscsabán rendezett örökzöld Kabaréban lépett színpadra. 2012-ben indult útjára a Monte Cristo grófja című produkció, amelyben Pacalio szerepét játszotta. Közben saját színházának előadásaiban is láthatta a Vízi Színház közönsége: 2012-ben a Fiatalság, bolondság a következő évben a Duna orfeum előadásában, de két önálló esten is köszönthették a nézők itt Szarvason. Azóta sajnos nem szerepelt szülővárosában.

Vasárnap este az első ingyenes előadás házigazdái, a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete látta vendégül a közönséget. Dr. Józsa Vilmos köszöntője után Szenes János lépett színpadra. Bevezetője után színpadra hívta az este vendégét, Lapis Erikát. Beszélgettek a Tessedik musicalről és Gergely Lászlóról, a La Mancha lovagjáról, amely szerelmi kettőse alatt egy 75 éves artista drótkötélen mutatott be produkciót Békéscsabán. Mesélt a „Párizs ege alatt” című előadásról, melyben Edith Piaf szerepét játszotta, aki mindössze 142 cm és 40 kg volt, Erika viszont 181 cm. Ennél azonban sokkal lényegesebb volt az, hogy Piaf lelkét mutassa meg – mondta a színésznő. Szenes János kérdezte őt a Kabaré Sallyjéről, amelyet egy éven belül kétszer is játszott más-más felfogásban. Mesélt a békéscsabai Vérszerződés című előadásról, melyben Gulyás Attila és Vadász Gábor anyukáját játszotta 2007-ben! Felidézte gyermekéveit és boldog házasságát Király Attila színész rendezővel. Nem maradhatott ki a Madách Színházbeli munkája sem. A beszélgetés közben több dal is elhangzott: a Milord, A szerelemhez nem kell szépség, a Tessedik című előadásból, Gergely László emlékére a Velem vagy című dal. A beszélgetésbe bekapcsolódódott Gulyás Levente, a darab zeneszerzője, akinek a Tessedik volt az első munkája Szarvason. Most kislányával érkezett városunkba. A művésznő előadta a Mama Mia! című musicalből a „Köszönöm a zenét” című betétdalt, majd  édesapjának énekelte el Charlie dalát: „Az légy, aki vagy”. Ezzel zárult az első „Szarvasiak a víz fölött” című est.

Lapis Erika az esti beszélgetésben nem mondhatott el mindent, ezért fontosabb alakításait szedtem csokorba. A színpadon ugyanis csodálatos szerepeket alakított. Eljátszhatta Debrecenben a Kurázsi mama Kattrinját, a néma lány szerepét, a Bernalda Alba háza Augusztinus szerepét,– mindkettőt Dobos Ildikó mellett – és Sakespeare  Leer királyának középső lányát, Reagent.

Már Dunaújvárosban a Párizs ege alatt című műben Edith Piaf bőrébe bújt, alakításával a Teátrista gyűrűt is kiérdemelte. 2009-ben a Vágy a szilfák alatt című O’Neill drámában Abbie Putmannt alakját formálta meg. A következő évben egy ma ritkán játszott mű Tennessee Wiliams: Az ifjúság édes madara című drámában Miss Lucy szerepét kapta Szurdi Miklós rendezőtől. 2011-ben Sakespeare Makrancos Katáját is a művésznőre bízták. Kosztolányi Dezső Nero című drámájának Agrippina szerepét 2012-ben játszotta, melyet Csadi Zoltán állított színpadra. 2013-ban a Kabaréban ismét Sallyt alakíthatta egy másik rendező, Király Attila elgondolásában. A Padlásban Kölyköt, a Chicago-ban Velma Kellyt, a Mirandolinában a címszerepet játszhatta. Ő volt Margaret Guitert, a kaméliás hölgy. A Dunaújvárosi Színház és az Egri Gárdonyi Géza Színház Tánctagozatai mutatták be 2014-ben a Saffi és a Cigánybáró című táncjátékot, amelyekben Lapis Erika Cafrinkát, a mesélőt alakította és énekelt is. Lehet, hogy ez nem jelentős szerep a színésznő szakmai életében, mégis fontos megemlíteni, mert mindkét táncjáték zeneszerzője a szintén Szarvason született Ágoston Béla.

A dunaújvárosi évekkel párhuzamosan Békéscsabán 2008-ban a Jó estét nyár, jó estét szerelemben Zsuzsannát alakította, partnere ezúttal Vadász Gábor volt. 2011-ben A La Mancha lovagjában Cserna Antal partnereként Aldonza szerepét osztotta rá Fekete Péter igazgató-rendező.

Szarvason a kevés előadásszámot megért Tessedik című musicalben Markovicz Tréziát, Tessedik első feleségét vitte színpadra Gergely László rendezésében.

A Madách Színházban a Poligamyban Lilla 7, és a Mamma Mia! című szuperprodukcióban Lisa szerepét alakítja.

Egy vidám szerep 2017-ből a Csókos asszony Rica Maca szerepe a Zsomboi Szabadtéri Színpadon.

A felsorolás természetesen csak töredéke alakításainak, nagyon szubjektíven válogattam. Ennél jóval több szerepet osztottak a szép fiatal művésznőre pályája során, amiből kiderül a közönség számára, hogy nem unatkozik, bőven van feladata. Jó lenne többet látni a szarvasi színpadon is Lapis Erikát.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Dr. Takács Árpád, Gaál Roland és Dernovics Péter

Képeken köszön vissza a “Minden, ami Szarvas”

Sikeresen zárta a 2016-2017-es tanévet a Vajda