in , , ,

Bodonyi Dóra 5000-en is aranyat nyert

Bodonyi Dóra a Körös-Kupa, Sándor Tamás Emlékversenyen

Kajak-kenu Eb, Plovdiv, 2017. július 16., vasárnap (MTI) – A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek a vasárnap délutáni 5000 méteres döntőkben plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon, így 10 első, 3 második és 3 harmadik hellyel, minden idők egyik legjobb szereplésével zárták a kontinensviadalt.

A női kajakosok versenyében az 1000 méteren szombaton első Bodonyi Dóra képviselte a magyar színeket, s bár a rajtja nem sikerült túl jól, a nagy kör, 2000 méter után már a négyes élboly tagja volt. Az első kis kört követően a fehérorosz Alekszandra Grisina leszakadt, így a 23 éves szolnoki kajakos a hátralévő kilométereken a német Tabea Mederttel és a spanyol Eva Barriossal vívott csatát. A célegyenesbe is ez a három kajakos fordult szinte egyszerre, de a hajrát Bodonyi bírta jobban, aki így két arannyal utazhat haza Bulgáriából.

Lódi Renáta, az MTI különtudósítója

A templom nyújtott menedéket az egyházzenei táborozóknak

Valahol Európában… Szarvason