in , ,

Parázs hangulatban egygólos győzelem

Az alapszakasz első körének utolsó, 11. fordulójában az Orosházi Rákóczi csapatát fogadtuk. Az utóbbi hetek gyengébben sikerült eredményei miatt feltétlenül szükségünk volt a három pontra, hogy ne szakadjunk le az élmezőnytől.

Az első percek játéka nem ennek szellemében zajlott részünkről, bár a vendégek sem szakították meg magukat, így eseménytelen játszadozás folyt a pályán. A 13. percben jegyezhettük fel az első eseményt, amikor Moldván lövését védte Tóth. Öt perc elteltével Furár lőtt tizenhatról, de a vendégek hálóőre vetődve védett.

A 21. percben Moldván végzett el szögletet jobbról, a magasan befelé szálló labdába Ludányi ütött bele, és mivel nem ő volt kapus, így kezezés miatt tizenegyest ítélt Telek játékvezető. A büntetőt Somogyi értékesítette, a kapu bal oldalába lőve. 1-0.

A bekapott gól után talán egy kicsit jobban elkezdte csipkedni magát a vendég együttes, de ez annyira erőtlen volt, hogy helyzetekben nem lehetett mérni. Egy kivétel azért még is akadt, a 33. percben Simon lőhetett 10 méterről, de nem talált kaput. A 41. percben a kitörő Somogyi futott versenyt Kissel, majd a tizenhatos előterében mindketten földre kerültek, hogy történt-e szabálytalanság, az örökre rejtély marad.

Ezzel befejezettnek tekintették a felek az első játékrészt, mert több feljegyezni való esemény már nem történt. Nem úgy a második elején. Először a nézőtéren pörögtek fel az események, majd a lényegesebb helyszínen, a játéktéren is megmutattuk ki játszik hazai pályán, először Furár tizenhat méteres lövését piszkálta ki a jobb sarokból Tóth, a 49. percben, majd újabb egy perc múlva, Somogyi csúsztatott öt méterről, kicsivel a bal kapufa mellé.

Na ezen izgalmak után, megint csak hosszú, eseménytelen időszak köszöntött be a pályán, de fogalmazhatunk úgy is, hogy magabiztosan őriztük minimális előnyünket. A végjátékhoz közeledve újra megélénkült egy kicsit a meccs, a 79. percben Somogyi huszonkét méteres, felpattanó lövését védte orral Tóth. A 81. percben lezárhattuk volna a mérkőzést, de Magyar tizennégy méterről leadott lövését is hárította a jó napot kifogó orosházi kapus. Mivel ez a ziccer kimaradt, így izgulhattunk, hogy a 87. percben Lévai a levegőben úszva kivédje, Bálint huszonötről elindított lövését.

Már letelt a rendes játékidő, de még maradt egy kis látnivaló, ekkor Bálint terítette le könyékkel Magyart, majd még meg is taposta a földön fekvő játékosunkat, így nem maradhatott el a jogos kiállítás sem.

Összességében elmondhatjuk, hogy az egész mérkőzésen görcsösség jellemezte a játékunkat, tudásunknak töredékét sem vittük fel a pályára, mivel a Rákóczi sem nyújtott jobb teljesítményt nálunk, így minimális arányú győzelmünk megfelelt a játék képének. Az viszont örömteli tény, hogy ilyen gyenge játékkal is három ponttal gazdagodtunk, így visszakapaszkodtunk a dobogó legaljára. Jövő hétvégén újra hazai pályán mérkőzünk, ezúttal a Gyulai Termál csapatával. Viszont ezt a találkozót szerdán megelőzi az Magyar Kupa meccsünk, ahol Salgótarjánban próbáljuk beverekedni magunkat Magyarország legjobb 32 csapata közé, ami a szarvasi labdarúgás történetének egyik legnagyobb eredménye lenne. Ehhez kívánok sok sikert fiúk!
Jók: Szikora, Kukovecz, Furár.

Szarvasi FC – OH. Rákóczi Vasas SE 1-0 (1-0)
Szarvas, Erzsébet liget – 130 néző. Játékvezető: Telek András (Sándor I., Krisán J.)

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D., Polonszki P., Szikora M., Pecznik P. (Kukovecz D.), Moldván K. (Klimaj Z.), Zima D., Kriska N., Furár R., Somogyi J., Farkas N. (Magyar M.)
Vezetőedző: Rétes Pál

Orosháza: Tóth K. – Albert L. (Egry A.), Kiss Z., Ludányi P., Simon R., Bálint D., Boros B., Nyéki B., Németh G., Mazán N., Dudás P.
Vezetőedző: Dávid Sándor Zsolt

Gólszerző: Somogyi J. 22′ (büntetőből)

Kiállítva: Bálint D. 92′ (durvaságért)

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál: – Nagyon bíztam az elmúlt hetek vesszőfutása után egy jobb folytatásban. Sajnos ezt játékban nem sikerült megvalósítanunk, így csak az eredménynek örülünk.

Dávid Zsolt: – Két egyforma csapat mérkőzésén a szerencsésebb nyert. A második félidei játékunkkal megérdemeltük volna a döntetlent.

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)

Bejárás a Kacsa-tónál: tervekkel a zsebben, egyelőre forrás nélkül

A hagyomány- és értékőrzés aranykorát éljük