in , ,

Elsőként a székelyesek fogadták egy napra örökbe az adománygyűjtő ládát

A Re-Formáló Egyesület megkereste az iskolákat, hogy egy-egy napra örökbe fogadnák-e az élelmiszergyűjtő dobozt. A kezdeményezés arról szól, hogy azok, akik túlvásárolták magukat valamilyen élelmiszerből, vagy az otthon elkészített ebédből, vacsorából maradt, a felesleget ezen a dobozon keresztül továbbadhatják azoknak, akiknek szükségük lehet rá. A működtetését egy tucatnyi önkéntesből álló csoport végzi, akik naponta ellenőrzik az Ótemplomi Szeretetszolgálat kapujára szerelt ládát, hogy csak emberi fogyasztásra alkalmas étel kerülhessen ki belőle.

Képviseletükben Aszódi Zsófia várta a Székely Mihály Szakképző Intézet 12.E osztályos vendéglátás és ügyvitel ágazatos diákjait, akik az örökbefogadási akcióban elsőként érkeztek a helyszínre tegnap délben.

Arra a kérdésünkre, hogy a gyerekek mennyire ismerték az élelmiszeres ládát, elmondta, hogy volt, aki még nem hallott még róla, de sokan már korábban is hoztak bele élelmiszert, mert ők is úgy gondolják, hogy adni jó.

Az osztályfőnök úgy látta, hogy annyi élelmiszer jött, amennyi nem fért be egyszerre a dobozba, így először a gyorsabban fogyasztandókat tették be. A maradékkal, mint mondta, a hét hátralevő napjain fogják feltölteni az adománygyűjtő ládikát.

Ozsváth Zsuzsanna igazgató asszony megköszönte a Re-Formáló Egyesületnek a lehetőséget, hogy iskolája bekerült abba a körbe, akik elvihették felajánlásaikat a dobozhoz. A tanulók olyan gyorsan reagáltak a felhívásra, hogy túljelentkezés lett belőle.

– Én nagyon örülök neki, hogy ez az empátiás készség megvan a diákokban, és nem csak a segítő, szociális gondozó szakmát, mint például a szociális gondozónak, a családsegítő munkatársnak tanulókban, akikben meg kell hogy legyen ez a tulajdonság, hanem a 12.E osztályos vendéglátó és ügyvitel szakosokban is, akiknek ez emberi tulajdonságuk.

Az igazgatónő elmondta, hogy nem csak az oktatásra, hanem az ilyenfajta nevelésre is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a képzések során.

Búcsúzóul még a város holtverseny első helyezett szelfifotósa, Lázár Zsolt esperes lőtt egy képet a székelyesekkel az élelmiszergyűjtő láda előtt.

Adventi Hírnök… utócsengésekkel

Lőtér, energetika, termálrendszer – fejlesztések küszöbén a város