in , ,

Járásbejáráson kaphattunk képet a Szarvasi Járási Hivatal felújításáról

A kivitelezési munkák során több mint 2800 négyzetméter tud megújulni a Szarvasi Járási Hivatal. Ennek keretén belül olyan területi, államigazgatási integrált központ alakul ki, amiben nem csak az itt dolgozók kényelme került előtérbe, hanem a járási hivatal illetékességi területén lakó állampolgárok is a mai kornak megfelelő helyiségben tudják majd az ügyeiket intézni, hangzott el tegnap a Szarvasi Járási Hivatal egy, már felújított termében tartott sajtótájékoztatón. A sajtótájékoztató házigazdája, Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetője elmondta, hogy a terület átadására tavaly került sor, és a várható befejezés májusban várható.

– A Békés Megyei Kormányhivatal államigazgatási feladatainak ellátásán túl különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy gondos gazda módjára vagyonkezelőként a kezelésébe adott ingatlanok fejlesztésére folyamatosan hangsúlyt fektessen. Az elmúlt időszakban 1,22 milliárd forintnyi támogatást nyertek el pályázatokon, amiből több szervezeti egység, több telephely tudott megújulni – mondta dr. Rákóczi Attila, A Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója.

Két ütemben, összesen 600 milliós hazai forrásból újul meg az épület kívül-belül, ami után a Szarvasi Járási Hivatal összes szervezeti egysége egy helyen tud működni, de az állategészségügyi vonalnak, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászának is biztosítanak majd helyet.

Babák Mihály polgármester elmondta, hogy a város nem tudta volna felújítani a meglehetősen rossz műszaki állapotban levő épületet, amire most közel egymilliárdot költenek. Felelevenítette, hogy az épület milyen úton került a járási hivatalhoz.

– A kormány elképzelése, a képviselő úr segítsége, a helyi megyei erők véleménykonszenzusa, a város céljai, a város érdekei összejöttek. Nagyon boldog vagyok, és szeretném, hogyha ebben a megyében és ebben a járásban kifejezetten így valósulnának meg dolgok, hogy értékeljük egymás érdekeit, és megpróbálunk olyan kompromisszumos megoldásokat találni, ami mindenki érdekét szolgálja – mondta Babák Mihály.

– A járásban élő 28500 embernek a kiszolgálását, a megfelelő színvonalon történő ügyintézését szolgálja ez a majdan elkészülő komplexum, nem beszélve arról, hogy itt, a város közepén ez az épület nem volt a város éke, annak ellenére, hogy komoly munka zajlott benne. Szemben az Árpád Szállóval óriási volt a kontraszt: egy szép, patinás épület, szemben vele pedig egy felújításra szoruló, nem a legszebbek közé tartozó épület, ezért is fontos az, hogy ez itt a város közepén megújulhat, és még szebbé teheti Szarvas városát, ami egyébként is szép és kedves az itt élőknek és az ide érkezőknek is – vette át a szót Dankó Béla országgyűlési képviselő, majd megjegyezte, hogy a 600 millió forint a megyébe érkező ilyen jellegű fejlesztési forrásoknak a felét jelenti.

Kállai Sándor ügyvezető elmondta, hogy az időre való tekintettel a külső, illetve a tetőszigetelési munkálatokat el kellett halasztani. Belül a teljes elektromos hálózat felújításra került, tűzjelző– és risztóhálózat teljes szerelése, teljes fűtéskorszerűsítés, festés és burkolás van jelenleg folyamatban.

A sajtótájékoztatót bejárás zárta.

Etessük vagy ne etessük a madarakat ilyen időben?

Varga Vivien és Opavszky Márk a 2017-es év legjobbja