in , , ,

Karácsony Gergely: Ne a gyomruk alapján szavazzanak!

Karácsony Gergely
Karácsony Gergely

Némi késéssel ugyan, de március 29-én délelőtt megérkezett a Zenepavilonhoz Karácsony Gergely. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét Földesi Zoltán, az MSZP helyi elnöke ajánlotta a választópolgárok figyelmébe. Bevezetőjében elmondta, az emberek többségének elegük van abból, ami az országban zajlik. A korrupció elhatalmasodott, és egészen a miniszterelnök személyéig gyűrűzött. A hódmezővásárhelyi időközi választás ellenben bebizonyította, van félnivalója a kormánynak, s a magyarok változást szeretnének.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, április 8-án nem arról döntünk, hogy milyen sorsot szánunk a politikusoknak, hanem hogy milyen sorsot szánunk magunknak, a családunknak, és milyen irányba kívánjuk vinni az országot. Úgy látja, az elmúlt nyolc év csak a Fideszről szólt, mégpedig olyan értelemben, hogy csak a párt tagjai és a hozzájuk közel álló személyek gazdagodtak meg. Véleménye szerint azok, akik még kitartanak mellettük azért teszik mindezt, mert a regnáló hatalom jó táptalaja a gyűlöletnek, és mindig irányt mutatott nekik az épp aktuális célpontot illetően.

– Elszalasztott lehetőségek nyolc éve volt ez. Korrupciós botrányoknak, az elszegényedésnek, a társadalom kettészakadásának és az európai centrumtól való leszakadásnak nyolc éve volt ez. Nagyon sok mindent meg kell változtatnunk, de leginkább azt a politikát, amely azt gondolja, hogy a miniszterelnöknek nem dolga minden magyar polgárt egyformán képviselni – fogalmazta meg politikájuk alapfilozófiáját.

Utalt Orbán Viktor március 15-i beszédére, amely nem a számadás, hanem a fenyegetés köré épült. Mint mondta, nem ijednek meg tőle, mert csak az a személy tesz ilyet, aki fél, és akinek van mitől félnie. Azt kéri a választóktól, hogyha nem akarják, hogy további hatalmas összegeket fordítsanak focira és stadionépítésre, illetve megmondják a tanároknak, melyik tankönyvből tanítsanak, továbbá csak a tehetősebb társadalmi réteg jusson be a felsőoktatásba, tegyék a voksukat a baloldal jelöltjére. Ha otthon maradnak, és hagyják másokat dönteni a sorsuk felett, a Fidesz újabb négy éves felhatalmazását írják alá.

Az elmúlt nyolc év társtetteseként a Jobbikot nevezte meg. Magyarázatként utalt a párt 2010-es programjára, amely tartalmazta egyebek mellett a magánnyugdíj pénztárak és tankönyvpiac államosítását, illetve a tankötelezettségi korhatár leszállítását. Párhuzamot vont a Fidesz és a Jobbik között olyan értelemben, hogy mindkét párt gyűlöletkampányra épített.

– Arra kérem Önöket, hogy ne a gyomruk alapján szavazzanak. Tele van már velük a hócipőnk, és valóban nagyon sokan úgy gondolják, hogy minden mindegy, csak menjen a Fidesz. A gyűlölet azonban rossz tanácsadó, ezért azt javaslom, hallgassanak az eszükre, és a kormányzóképes alternatívát válasszák. Emellett hallgassanak a szívükre is, ami a baloldalon van. Egy olyan szívtelen kormányt kell leváltanunk, akinek fontosabb, hogy a miniszterelnök a hobbijának hódoljon, mint az, hogy az emberek ne haljanak meg a kórházakban. Rezsicsökkentésről beszélnek, de közben olcsóbban veszik a gázt, mint ahogyan azt nekünk továbbadják – kezdett bele indoklásként egy hosszabb felsorolásba.

Kérdésre válaszolva elmondta, a Fidesz részéről egyike „annak a 15 orbitális hazugságnak”, hogy zuglói polgármesterként engedélyezte a migránsoknak a szociális bérlakásokra történő pályázást. A zuglói lakásrendeletből akkoriban ugyanis kikerült ez a paragrafus, és csak akkor került be újra, amikor a Fidesz került hatalomra.

Érintette az esetleges koalíció kérdését is. Bízik benne, hogy az LMP-vel és a DK-val közösen lesz még lehetőségük közös kormányzásra. Kiemelte, nagy felelőssége van az ellenzéknek, ezért fontos, hogy az embereket ne tartsák bizonytalanságban. Ezt alapul véve hirdette meg nemrégiben kormányprogramját, és nevezett meg nyolc olyan független szakembert, akikkel közösen szeretne változtatni Magyarország jövőjén.

Teremfoci: Közeleg a végjáték

Lós István

Döntetlennel a második helyre csúszott a Hunyadi