A Cervinus Fekete Pétere: Polák Ferenc

Polák Ferenc nem az első főszerepére készül Szarvason, nyáron hosszabb beszélgetést folytattunk, hiszen akkor tizennégy napból tízet töltött színpadon a Cervinus Fesztivál folyamán. Ám akkor még nem tudhattuk, hogy a Magyar Teátrum Nyári Fesztiválján a „Legígéretesebb tehetség” díját veheti át a nyárvégi gálán. Fiatal kora ellenére, olyan mélységeket él át a színpadon, ami nagyon ritka. Azonban a Cervinus Teátrum művészei – köztük Polák Ferenc is – nagyon tehetségesek tőlük a lélekből játszás, a belülről építkezés természetes. A fiatal színművésszel a főpróba előtti napon beszélgettem.

– A Fekete Péter címszerepét játszod, az alakításodon nagyon sok múlik. Mesélnél Fekete Péterről?

– Egy picit komoly, egy kicsit vicces, egy kicsit szerencsétlen, és mindebből egy komplex szerep lett a végére. Reméljük sikerül elérni azt a furcsa kettősséget, hogy amikor ez a szereplő komolyodik, a néző továbbra is szórakozzon. Amikor rájön a néző, hogy mennyire szerencsétlen ez a figura, akkor egy édes-fanyar érzelmet szeretnénk kiváltani a nézőkből, hogy minden egyes megszólalásánál a humor más árnyalatait vezesse elő. Ha szégyellem magam, akkor is merjen nevetni a néző, viszont ha szerencsétlenséget okozok, megsajnáljon. Szerintem a végére egy nagyon jó „süteményt sütöttünk ki”, de majd meglátjuk. Mi szeretjük! Már nagyon hiányzik a közönség, de holnap már nyilvános főpróba lesz és meglátjuk majd, hogy mennyire sikerült eltalálni a szerep pontosságait.

– Milyen volt a próbafolyamat, hiszen holnap már közönség előtt játszotok?

– Számomra nagyon hosszú volt, mert szinte minden nap itt voltam. Csak kétszer mentem haza Budapestre, és csak annyira, hogy elintézzem a folyamatban lévő dolgaimat. Az esti próbák után mentem, és reggel már indultam vissza. A próbafolyamat nagyon feszített volt, mert teljesíteni kellett, meg kellet születni a figurának, a szituációknak. Meg kellett tanulni a dalokat, a koreográfiákat. A próbák hangulata örömteli volt, és vidám hiszen egy komédiáról van szó. Sikerült megint egy olyan csapatot összeállítani, akik végig segítették egymást. Jónás Gabi és Nádházy Péter minden tapasztalatukkal segítették a munkát.

– Partnereid?

– Renivel (Rigler Renáta) még soha nem voltunk partneri viszonyban a színpadon viszont voltunk már fellépni közösen, és nagyon jó volt együtt dolgozni vele. A négyes másik két tagjával, Szemerédi Bettivel és Széplaky Gézával is nagyon jól együtt tudtunk működni. Bár mindketten másképpen próbálnak, de a végeredményt tekintve mindketten maximalisták, ahogyan mindenki a színházban. Rigler Reniben pedig azt szeretem, hogy van benne egy őszinte tisztaság, és ösztönösség, amivel csak születni lehet. Teljesen beilleszkedett és a csapat részévé vált. Van véleménye, és el is mondja, teszi a dolgát, nem kell figyelmeztetni semmire. Minden próbafolyamatnak van olyan része, amikor elveszünk és újra utat kell törnünk a szerep felé. Mindegyikünknek meg kellett küzdeni a szerepért, nagyon nehéz küzdelem volt, de azt hiszem sikerült. Magunkból kellett építkezni szélsőségesen, már-már teljesen kitárulkozni a végletekig, ami mindig nehéz, de mindenki megvívta a maga csatáját önmagával, a rendezővel. Olyan dolgot mutatunk meg, amik valósak és ettől lesz meg a komikuma, a humora, ettől fog nevetni és sírni a néző. Viktor olyan rendező, aki határozott, de köztesen szabadkezet ad mindenkinek, hiszen alkotó munka folyik. Az elején megnézi, hogyan indulunk, miből építkezünk, utána egyenként letisztítja és pontosítja a karaktert. Sokat keresgéltük Fekete Péter karakterét, és végül több kis apró részletből, mozaikból megtaláltuk.

– Dalok? Tánc?

– Négy dalom van, de mindenegyes dal jelenetre épül, vagyis valahová eljutunk, és a dal oldja fel a szituációt. A koreográfiákat élvezem, mivel Magyari László a koreográfus és ugyanúgy próbál humoros, avagy „jópofa” koreográfiákat készíteni ami megerősíti a darabot

– Feri 17 évesen, a Holle anyó 2013-as bemutatójának Jakub szerepére érkeztél Szarvasra, azóta játszol Szarvason is fontos szerepeket, nyáron a Vízi Színház színpadán a „Legígéretesebb tehetség” díját vehetted át, a Magyar Teátrumi Társaságtól. Hogy érzed magad Szarvason, és a társulatban, milyennek látod a Cervinus csapatát? Mit jelentett számodra a díj?

– Gondolom, történik olyan dolog az ember életében, amikor megtesz valamit, és nincsen visszajelzése, kétségei támadnak döntését illetően. Mi van, ha mégsem jól döntöttem. Az ember képes konspirációkat gyártani a fejében. Pont, amikor azt a díjat kaptam, volt egy dolog az életemben, amihez ez egy nagyon erős visszaigazolás volt a díj, egy rakéta számomra. Olyan szakaszban volt az életem, amikor változtattam. Elköltöztem Pozsonyból, Budapestre, vagyis történtek velem dolgok, és amikor megkaptam ezt a díjat, akkor igazolódott vissza a döntésem helyessége. A Pozsonyi Nemzeti Színház nekem egy bázis volt, ahová mindig vissza tudtam menni, viszont éreztem váltani kell, a szálakat el kell vágni, mert már nem az a színház volt, amibe „beleszerettem”. Jobban húzott Budapest és persze Szarvas. A díj visszaigazolta, hogy valamit mégis jól csinálok, mert elismertek, amit nagyon-nagyon köszönök. Azóta, ha elbizonytalanodom, akkor arra gondolok, hogy talán nem csinálom rosszul. A Cervinusban eltöltött hat év pedig számomra azért fontos, nem csak a színház, a város is, mert ez a színház jelenleg is alakul, építkezik. A fejem felett egyre több a lámpa, van kamaraterem, sokat járunk fellépni, érezzük az emberek szeretetét. Az, hogy egyre több kolléga érdeklődik a színház iránt, hogy jó lenne itt játszani. De Dósa Zsuzsának és Varga Viktornak sikerült olyan színművészekkel megtölteni a színházat, akik teljes odaadással vannak a színház iránt. Mi mindannyian egyszer büszkék leszünk arra, hogy itt voltunk, vagyunk. Nincsen feszültség, a problémákat megoldjuk, és ami fontos, szabadon dolgozhatunk, ami nélkül nem működne.

– Hamarosan felújítjátok a Holle anyót, milyen emlékeid vannak róla?

– Vegyesek az emlékeim. 17 éves kisfiú voltam, aki el volt veszve. Édesanyám szoknyája mellől elfutottam 300 kilométerre a szülővárosomtól egy főszerepért, és beledobtak a mélyvízbe –, de sikerült kiúsznom. Számomra nagy iskola volt az a négy hónap, amit a szlovák és a magyar nyelvű próbákkal töltöttem az iskola mellett.

– Játszani fogsz a Tennessee Wiliams drámában is, több beszélgetésünk alkalmával úgy éreztem számodra nagyon fontos a dráma. (Szigorúan tilos!, Éjféli mise, vagy a Csodaszarvas) Tapasztaltam, hogy előadás után is hatása alatt maradsz még az általad alakított figurának. Mit jelent számodra a dráma?

– Engem úgy neveltek a színészmesterségen, hogy ami rossz, azt ne adjam vissza másnak, ne veszekedjek mással, hanem adjam ki magamból a színpadon. Úgy használom ezt a szakmát, hivatást és hobbyt, hogy ezeket a dolgokat ott szeretem kiadni – akkor nem sérül meg senki. Ezért szeretem a drámát, mert kiadom magamból azt, amit nem szeretnék egy-egy emberre rázúdítani. A dráma annyi mindent tud adni a nézőknek – persze a komédia is – de úgy gondolom, minden színész inkább a dráma felé hajlik. Egy-egy karakter az én érzéseimből, belső énemből születik meg, ezért van rám nagyobb hatással.

– Hogy ajánlanád a nézőknek a Fekete Pétert?

– Pont azon gondolkoztam, ahogy jöttem, hogy ezt még senki nem kérdezte meg tőlem. Egyetlen mondat: Jöjjenek el, és higgyék el nekem, hogy nagyon jól fognak szórakozni!!!

– Feri köszönöm a beszélgetést! Hiszem, hogy sikeres előadás született meg!

Galambos Edit

A fotót Babák Zoltán készítette.