in ,

Második alkalommal ültek össze karácsonykor Csabacsűd civiljei

Második alkalommal ülték közös karácsonyukat Csabacsűd civil szervezetei: a Szlovák Önkormányzat Csabacsűd és a Csabacsűdi Szlovák Kör, a Csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület, a Csabacsűdi Mozgáskorlátozottak Egyesülete, a Csabacsűdi Nagycsaládosok Egyesülete, a Csabacsűdi Nyugdíjas Klub, valamint a Hagyományőrző Népdalkör.

– A tavalyi évhez hasonlóan az idén is a csabacsűdi civil szervezetek összefogásával kerül megrendezésre ez a nagyon szép este. Ez jelenti azt, hogy a csabacsűdi civil szervezetek békességben tudnak egymással dolgozni, összefogni. Most is összejöttek, gondolkoztak. Összejöttek, létrehoztak – mondta az est háziasszonya, Liszkai Ágnes köszöntőjében. – Ez az összefogás kicsin falunkban a legfontosabb, hiszen nagy dolgokra vagyunk hivatottak, és közösen, egymás segítésével ezeket a terveket valóra is tudtuk váltani.

Molnár József polgármester megköszönte az egész évi partnerséget az önkormányzat nevében, amit a település polgárai tanúsítottak, majd mindenkinek áldott és békés ünnepeket, eredményekben gazdag új évet kívánt.

Láng Pál evangélikus lelkész ünnepi gondolatait a feltétel nélküli szeretet köré fonta.

Az est kulturális programját a Cervinus Teátrum két művésze, Rigler Renáta és Polák Ferenc, majd a Hagyományőrző Népdalkör biztosította.

Seidl Ambrus

Ambrus atya: Amit Istennel kezdünk, mindig jól fog sikerülni

Karácsony Siratóban