in ,

Öt év után zöld utat kapott a termelői piac Szarvason

0

Bár a tervek már öt évvel ezelőtt elkészültek, többszöri sikertelen pályázat után végül a TOP-on belül (Terület és Településfejlesztési Operatív Program) pozitívan bírálták el a termelői piac megvalósítását. Az önkormányzat 2017 októberében indította el a közbeszerzést. Sajnos a legkedvezőbb árajánlat is jelentősen meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a képviselő-testület kezdeményezte a projekt költségsorain belüli átcsoportosításokat, a beszerzésre kerülő eszközök felülvizsgálatát, valamint a műszaki tartalom csökkentését. A kért módosításokat elfogadták. Február 6-án végül aláírásra került a Polgármesteri Hivatalban a kivitelezés szerződés, és megtörtént a munkaterület átadása is.

– Nekünk mindig van száz elképzelésünk. Előfordul, hogy egy-kettő kiesik, akkor írunk helyettük, de az sem ritka, hogy előredolgozunk. Mégis van olyan köztük, amire 18 éve nem sikerült nyernünk. Emellett van egy nagy, 3,5 milliárd Ft értékű elképzelésünk is, ami tartalmazza többek között a Nagy-Magyarország közepének felújítását is. Hol a támogatók tűntek el, hol a döntéshozók, de a lényeg az, hogy ott vagyunk minden kilométerkőnél, és azon tüsténkedünk, hogy a terveket megvalósítsuk – beszélt a nehezítő körülményekről Babák Mihály polgármester.

Hodálik Pál alpolgármester a megváltozott tartalom részleteit osztotta meg a közvéleménnyel. Mint mondta, a korábbiakhoz képest elmarad a bútorok, berendezések beszerzése, az emeleten pedig a WC-k kialakításáról, a klímaberendezésről és kameravásárlásról mondtak le, illetve a közműveket is csak a szükséges csatlakozási pontokig építik ki. Az udvari részen a város piac felőli épületek homlokzati festése és javítása ugyancsak nem valósul meg.

Helyettesítő műszaki megoldásként klinkertégla padlóburkolat helyett mindenütt Bramac lapburkolatot alkalmaznak, pillérburkolat helyett nyersbeton felületet képeznek, és a klímaberendezés típusát is megváltoztatták. Az emeleten teakonyha helyett minikonyha épül, valamint gipszkartonnal fedik a padlásteret. Kerítés építése helyett 1 m magas apácarácsot készítenek, a bal oldali két épület közötti kerítés pedig megmarad.

– Terveink szerint ez egy folyamatosan működő fedett piac lenne, amelyen öt darab elárusító helyet alakítunk ki. A berendezéseket elhagytuk, mert úgy gondoltuk, hogy a helyi termelők maguknak rendezik majd be a boltot. Emellett 15 klasszikus standot alakítunk ki. A hely összeköttetésben lesz a piaccal, tehát akár ezen keresztül is meg lehet majd közelíteni. A boltok közül négy az utcára nyílik. A nyitott első rész lehetővé teszi, hogy az utcafront felé is árusítsanak anélkül, hogy a vásárlónak be kelljen mennie az épületbe – vázolta a termelői piac felépítését.

Hozzátette, eredetileg az emeleti részt mezőgazdasági kiállítótérnek szánták, de mivel a vállalt indikátorokat és az épület alapfunkcióját nem befolyásolja, mellőzték. Meghagyták azonban a jövőbeli kihasználás lehetőségét, bízva abban, hogy később tartalommal tudják megtölteni.

A fejlesztés összköltsége bruttó 147 millió Ft, amelyből közel 117 millió Ft-ot pályázati forrásból fedeznek, további 30 millió Ft-ot pedig az önkormányzat a kormányzati engedéllyel rendelkező hitelkerete terhére biztosít. A kivitelezést az INTEGRÁL Építő Zrt. végzi.

A munkaterület bejárására egy nappal később, február 7-án került sor, Hodálik Pál alpolgármester és Gombár Györgyné önkormányzati képviselő részvételével. A munkálatok befejezési határideje szeptember 30-a.

0

Felkerültünk a térképre

Fotó: Babák Zoltán0

Szemétszedő futást szerveztek a Liget Hotel munkatársai