in , ,

Szent Patrik-nap – Mini Írország a Gyakorlóban

0

Március 17-én kicsik és nagyok szerte a világon a katolikus ír védőszentre, Szent Patrikra emlékeznek. Ez a nap az ünneplésről, a jókedvről, vidámságról szól.

A GFF Szarvasi Gyakorlóintézményében sem történt ez másként, hiszen a diákönkormányzat március 18-án, immár negyedik alkalommal szervezett sokszínű programot a diáktársaknak. Kora reggel zöld – fehér – narancssárga léggömbök, szivárványhidak, zöld lóhere füzérek, manók és arannyal teli üstök várták az intézménybe érkezőket. Aki csak teheti, ilyenkor zöld öltözetet vesz magára, így évről-évre egyre zöldebb az iskola ezen a napon. Délelőtt a süteményeké volt a főszerep. Minden évben nehéz feladat előtt áll a zsűri, közel ötven féle finomság közül kell kiválasztaniuk többek között a „legírebb”, „legzöldebb” vagy a „legszivárványosabb” süteményt. Délután különféle ügyességi, kézműves és agyserkentő programok várták a Gyakorló polgárait. Szurkoltunk a foci meccseken, kerestük az elrejtett kincseket, ügyeskedtünk a sorversenyeken, készítettünk lóherét és kitűzőt, sudoku rejtvényeket fejtettünk vagy épp számot adtunk az Írországgal kapcsolatos ismereteinkről a Kahoot bajnokságon.

A Gyakorlóban ezen a napon is nagyon jó volt gyereknek és felnőttnek lenni!

Szeretnénk megköszönni a szülői közösségnek a sok-sok felajánlást és összefogást a diákoknak azt az aktivitást és jókedvet, amivel ismét ilyen vidámmá varázsolták ezt a délutánt.

Tolnai Tímea DÖK segítő tanár, Bencze Hunor és Liska Janka DÖK vezetők

A kép illusztráció (Fotó: Babák Zoltán)

Leteszed

0

Mi is szedtük!