in

A Békés Megyei Önkormányzat bemutatja: Megyenap – hagyomány, érték, közösség

Zalai Mihály (Fotó: Zentai Péter)0
Zalai Mihály (Fotó: Zentai Péter)

A Békés Megyei Önkormányzat sajtótájékoztatón bemutatta a Városmarketing díjas Megyenap szervezőit, és kicsit a kulisszák mögé is bepillanthattak a média munkatársai. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke kiemelte, a rendezvénnyel az volt a cél, hogy a Megyenap bemutassa a megye értékeit az itt élőknek, és felmutassa az országnak is. Óriási az érdeklődés az esemény iránt, ami már kinőtte a teret, egyre több kiállító, vásározó és program jelenik itt meg. Már nem csak a főteret tölti be a rendezvény, az Andrássy út elején, a Jókai színházon is túlnyúlnak a faházak, sátrak – mondta az elnök. Hozzátette: az idei Megyenap fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, védnöke dr. Takács Árpád kormánymegbízott.

A program az előző Megyenapok programjához hasonlóan épül fel, kilenckor zenés felvonulás indul kikiáltóval, a Belencéres Táncegyüttessel, a Tótkomlósi Fúvószenekarral, nemzetiségekkel, hagyományőrzőkkel, óriásbábbal és bábszínházi bohócokkal a Csaba Centertől a főtérig. A megyenap hivatalos megnyitója fél tízkor lesz a megyeszékhelyi Szent István téren, majd a színpadon egész nap egymást követik a fellépők. A rendezvény háziasszonya, műsorközlője B. Imre Julianna, aki a produkciók színpadra kerülését is figyeli elmondta: a megyenap színpadi programját az értékek felmutatása és továbbadása, valamint a közösség építésének jegyében állítottuk össze. Célközönségünk a Békés megyei családok sokasága. Délelőtt a megye kulturális sokszínűsége kerül közönség elé, a német, a román, a roma, a szerb és a szlovák nemzetiség mutatkozik be. Délután a magyar folklórkincs Békés megyei vonatkozásait láthatják a kilátogatók, sok szép népviselet és népzene uralja majd a teret. Vitéz László története a legkisebbekhez szól, lesz táncház, és fél kilenctől a Besh o droM zenekar ad koncertet.

A megyében élő öt nemzetiség több mint 150 fővel képviselteti magát. Délelőtt színpadi produkciókat adnak elő, énekkel, zenével, tánccal tarkított előadásokat mutatnak be. Napközben hagyományos ételeket készítenek és kóstoltatnak az érdeklődőkkel, mint például a szlovák aratóebédet, herókát vagy más néven csörögét, roma fánkot, német kolbászt, román csomboros töltöttkáposzta és szerb cesnicát. Hagyományaikat, értékeiket, kulturális, gasztronómiai kincseiket faházakban mutatják meg – tudatta Pirosné Blénessy Erika, a Békés Megyei Önkormányzat (BMÖ) munkatársa. Erika a Megyenap szervezőinek egyike, a rendezvény keretében a nemzetiségek bemutatkozását koordinálja. Hozzátette: három testvérmegyénket, Hargita, Arad és Bihar megyét is köszönthetjük a Megyenapon.

Csibor Márton a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodájának munkatársa a megyei értéktárban szereplő tételek bemutatását koordinálja. Elmondta: ahogy a rendezvénnyel kapcsolatban általában is elmondható, évről évre bővül, fejlődik és új elemekkel gazdagodik az értéktár. Már az előző évben is a települési értéktárak felé nyitottuk ki a kapukat, ez idén sem volt másként, melynek eredményeként Battonyától Vésztőig 31 települési értéktár fog a rendezvényen bemutatkozni. Emellett továbbra is kiemelt cél a megyei értéktárban szereplő értékek felvonultatása, ez jelenleg 52 értéket jelent. Elmondta, hogy oklevéllel köszönik meg az illetékeseknek azt, hogy az értéktárba javasolt felterjesztésekkel hozzájárultak a települési illetve megyei értéktár bővítéséhez. Ebben az évben az előző évi Megyenap óta a Békés Megyei Értéktárba bekerült 15 új érték felterjesztője illetve tulajdonosa vehet át díszoklevelet – tette hozzá.

Megszervezzük Békés megye legnagyobb kézműves vásárát és termelői piacát. Az előző évhez képest bővült a vásár, már 85 megyei illetékességű kézműves és termelő portékája lesz látható, legyen az a gasztronómia, a művészet, a kultúra területéről való. Olyan különlegességek fognak megjelenni, mint például a fürjtojásból, a tönkölybúzalisztből vagy éppen a levendulából készült termékek, de természetesen helyet kapnak az olyan hagyományos termékek is, mint a pálinka, kolbász és méz is – a vásárban résztvevők összefogása Hegedűs Bencének, a megyei önkormányzat asszisztensének a feladata.

A gyerekprogramokra külön hangsúlyt helyezünk, egy játszósátrat állítunk fel, ahol kézműveskedhetnek, kreatív játszótéren tehetik próbára ügyességüket, tudásukat, a legkisebbeket kosárhinta várja. A nap folyamán rongybaba készítés, szövés, és gyöngyfűzés, valamint hungarikum játszótér várja őket. Idén is lesz ingyenes héliumos léggömb, valamint folytatjuk a tavalyi újdonságot is: kézműves próbára hívjuk a gyerekeket. Amelyik gyerkőc a négy próbát teljesíti, összegyűjti a négy próbáspecsétet, az a Hóvirág fagyizóban vendégünk egy gömb fagylaltra – mondta Sztahovics Zsuzsa, a rendezvény főszervezője.

Petrovszki Gyöngyitől, a BMÖ munkatársától megtudtuk, hogy a programok sorában ismét helyet kapnak a katonai hagyományőrzők, őseink katonai ruházatát, fegyverzetét, harcmodorát egy plusz helyszínen óránként bemutató formájában ismertetik meg a közönséggel. A Megyenapon a hagyományőrzőket a Magyar Szablyavívó Iskola, a Körösök Völgye Vitézi Bandérium, a Guzsalyas Egyesület és a Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület fogja képviselni több mint 40 fővel, ugyanekkora létszámmal lesznek jelen a jelenkor fegyveresei, mint a honvédség, a MATASZ, a TEK, a készenléti rendőrség és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. Idén is megtiszteli rendezvényünket a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Különleges Díszelgő Csoportja, akik egy érdekes bemutatóval várják az érdeklődőket.

Idén is mesterség-bemutatók színesítik a programot: bőrműves, fazekas, hímző, szövő mutatja be mestersége rejtelmeit, a vállalkozó kedvűek pedig részt vehetnek a csöröge sütésben, és akár saját kürtöskalácsukat is elkészíthetik. Az elmúlt évhez hasonlóan a nap folyamán három alkalommal megyei kézműves termékeket sorsolunk ki tombolán azok között, akik kollégáinknál regisztrálnak. A tavalyi meglepetés idén sem marad el: a bábelőadás után vágjuk fel a Megyenap tortáját, egy akácmézes-málnás-máktortát, amit ezer vendég fogyaszthat el – mondta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

– Példátlan összefogást tapasztalunk, sokan álltak a Megyenap mellé, szolgáltatással, munkával, jó tanáccsal, pénzzel támogattak minket azért, hogy a Megyenap minél sikeresebb legyen, és minél több vendég érezze jól magát szeptember első szombatján, a Békés megyei összetartozás ünnepén – mondta Zalai Mihály.

Békés Megyei Önkormányzat sajtó

Fotó: Zentai Péter

0

Isten éltesse a Szlovák Iskolát!

Fotó: Mátyus Sándor0

Mentésből származó kuvikot engedtek szabadon a Körösvölgyi Állatparkban