in

Körösön úszó adventi koszorút kapott Szentandrás

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Amikor tavaly Csongrádról hazafelé tartva átjött a Kurcán, egy LED-izzókkal feldíszített hóembert látott. Onnan illetve egy hévízi lufikból készített adventi koszorúból jött Szalai Brigittának az ötlet, hogy a Körösre egy hatalmas, világító adventi koszorút tegyenek. A megvalósítást is a kezébe vette, barátokkal, ismerősökkel állították össze azt az úszó látványosságot, ami ma délelőtt elfoglalta végső helyét a polgármesteri hivatal előtti mederszakaszon.

– Tavaly, amikor ezt a hóembert láttam, megfuttattam az ötletet egy békésszentandrási facebookos fórumon, tetszene-e az embereknek, de az már december 20-a körül volt, így már elkéstünk vele – idézte fel az előzményeket délelőtt, ahol épp az elhelyezésen munkálkodtak a barátokkal.

Most a választások miatt nem tudott senki ígéretet tenni neki a koszorúval kapcsolatban. Aztán megkereste Sinka Imre polgármestert, hogy lenne egy ilyen ötlete. Ő támogatta, csakúgy mint a a testület is. A vízügy is engedélyt adott az elhelyezésre.

– Gyerekkorunkban sok olyan móló volt, ami alatt hordó volt, ez adta az alapötletet: négy hordó alul, rajtuk négy raklap, négy hordó felül – magyarázta az úszóalkalmatosság felépítését.

Az ötlettel nem a települési adventi koszorú konkurenciája akar lenni, hiszen annak és a gyertyagyújtási alkalmaknak közösségépítő szerepe van, ez meg inkább látványosság.

– Mindig büszkék vagyunk a Körösre. Ilyen rajtunk kívül csak párhelyen van. Ennek a hangulatát kihangsúlyozni valamilyen látványossággal lehet, ezért gondoltam, hogy ez a koszorú alkalmas lenne rá: Körös is, hangulat, is különlegesség is.

A gyertyákat szimbolizáló LED-es füzérek 16 óra körül fognak ma felgyulladni.

Személyi sérüléssel járó balesetek Csabacsűdön és Szarvas külterületén

12 egyesület 200 úszója érkezett az őszi versenyre