arborétumban" data-bimber-post-url="https://www.newjsag.hu/2019/12/17/madarbarat-programot-tartottak-az-arboretumban/">
in ,

Madárbarát programot tartottak az arborétumban

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

A Pepi-kert a beköszöntő téllel együtt gondolt a madarakra is. December 7-én egy madárbarát foglalkozást hirdetett meg, amelynek részeként lehetőség volt madáretetők barkácsolására és a régi etetők megjavítására is.

– Mintegy 150 féle madárfaj található meg az arborétum területén. A számukra kihelyezett etetőket rendszeresen karbantartjunk és feltöltjünk. Arra is szükség van, hogy a gyerekek figyelmét is felhívjuk, hogyha esetleg sétálnak nálunk, akkor maguk is tehetnek bele eleséget. Emellett azt is szerettük volna, hogy mindenki, aki kedvet érez az alkotáshoz, elkészíthesse a saját madáretetőjét – beszélt az ötlet alapjáról Kugyeláné Décsei Mónika.

Az alkotóműhely főszervezője elmondta, törekedtek arra, hogy természetes alapanyagokat használjanak fel. Az arborétum munkatársai a kert területén talált, másra már nem használható fadarabkákat kisebb darabokra vágták, és a gyerekek rendelkezésére bocsájtották. Néhány szeget, csavart és némi ragasztót mellékelve pedig egymás után készültek a különböző formájú és díszítésű etetők. Akadt olyan is, aki előregondolkodott, és egy megkopott, kész darabbal érkezett. Ő kisebb tatarozást hajtott rajta végre, és a házikó a keze alatt új színekben pompázott.

A Pepi-kert munkatársa ráadásként néhány szabályt is mellékelt, amiket az újdonsült állatvédőknek illik betartaniuk. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy ha etetésre szánjuk el magunkat, azt ne csak hébe-hóba, hanem rendszeresen folytassuk. Mindig kis mennyiséget adjuk a madaraknak, amennyit rövid időn belül el tudnak fogyasztani, így kisebb eséllyel fedezik fel más állatok, és különböző betegségek sem bukkannak fel. Lehetőség szerint kerüljük továbbá a sózott szalonnát és a kenyeret, bár ez utóbbi elszórt morzsák formájában nem okoz gondot szárnyas barátainknak.

– Az állatvilág a mi szerves részünk, ezért a mi felelősségünk is a megóvásuk. Próbálom a fiamat is erre nevelni. Otthon is van madáretetőnk, közösen kifüggesztjük a fára, és szoktunk bele eleséget venni. Megtanítom neki a madarak neveit, és figyelünk egy fecskefészket is, amelynek a lakói rendszeresen visszatérnek – újságolja örömmel Susányi Zoltán, aki 11 éves fiát hozta magával az eseményre.

A délelőtti foglalkozáson több mint 20 lurkó fordult meg, akik néhány óra múlva már saját etetőjüket tarthatták a kezükben. Akadt, aki hazavitte szerzeményét családi kertjükbe, míg mások karácsonyi ajándékként a Pepi-kert egyik fáját ékesítették vele.

Fotó: Hegedűs Éva0

Ökumenikus gyertyagyújtás kíséretében érkezett meg a betlehemi láng

0

Gyakorló-s kert