in ,

Újraéledt a taekwon-do Szarvason

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

Néhány éves kihagyás után ismét megkezdődtek a taekwondo edzések. Tavaly október óta a Benka Gyula utca 7. szám alatti épület, avagy „a tót dojang” szolgál helyszínül a koreai harcművészet iránt érdeklődőknek, ahol heti háromszor nyílik lehetőség a lábbal és kézzel küzdés művészetének elsajátítására.

– Annak idején Kiszely András volt a klub elnöke, aki tragikus körülmények között, nagyon gyorsan elhalálozott. Ezt követően elég komoly anyagi problémáink keletkeztek, ezért úgy döntöttünk, hogy egy ideig szüneteltetjük a taekwon-dot. Teljesen azonban sosem hagytuk abba. Én otthon, egy kisebb edzőteremben gyakoroltam, Bessenyei Feri fekete öves barátom pedig Szarvasi Fight Club néven tartotta életben a sportágat. Végül sikerült egy saját helyiséget vásárolnom, kicsit felújítottam, és három hónapja itt találkozunk – mesélte el a klub történetét Tóth István klubvezető.

A legelszántabbakat a januári hideg sem tartotta vissza a késő délután kezdődő edzéstől. A tatamit közel húszan foglalták el, a legkülönbözőbb korosztály képviseletében. A négydanos nemzetközi mester szerint ez az edzésforma pozitív hatással van a fiatalokra, akik sokkal fegyelmezettebben mozognak, és rengeteget tanulnak a magasabb övesektől.

Mint mondta, az edzéseket általában Détár Előd és Bessenyei Ferenc segítségével tartja, de január 8-án egykori tanítványa, Teudán Zoltán kétdanos mester is besegített. Előd többszörös magyarként mások számára is példaképként szolgálhat, ő maga azonban már elősorban egészségmegőrzés, ill. erőnlétének és rugalmasságának javítása céljából látogatja az edzéseket.

– Szerintem ennek a sportágnak is az a titka, mint az összes többinek. Edzés, edzés, edzés. Rengeteg időt kell rászánni. Annak idején naponta kétszer edzettünk, és szinte minden nap. Természetesen kell az odafigyelés is, újabb technikákat kell tanulni, nem szabad befásulni, el kell viselni a kudarcokat, és mindig fel kell állni – vélekedett a fejlődés legfontosabb tényezőiről.

A kis közösség jelenleg kb. 25 főt számlál. A terem falára már egy csoportképet is kifüggesztettek, ami mellett a taekwando filozófiája olvasható. Egy másik fotóról Tóth István társaságában Cshö Honghi korai alapító nagymester és Harmat László a magyar ITF taekwondo megalapítója tekintenek vissza, akiknek a sportág hazai és nemzetközi szinten történő elterjedése köszönhető.

– Apukám mondta, hogy újralakult a klub, és akkor elhatároztam, hogy járni fogok – mondta eltökélten a nyolcéves Tímár Nándi. – Jó, hogy van egy elfoglaltságom, és szeretnék majd egyszer mester lenni – fogalmazta meg nagyra törő terveit.

A klub vezetője hangsúlyozta, bár a sportágban benne rejlik a versenyzés lehetősége, elsősorban egy életforma elsajátításáról van szó. Ahogyan a vizsgák előtti taekwondo eskü is tanítja, az udvariasság, becsületesség, állhatatosság, önuralom és egészséges küzdőszellem ötvöződik benne, amit a tanítványok az élet minden területén képviselnek.

Tóth István azt is elmondta, eddig egyáltalán nem szenteltek figyelmet a reklámra. Meggyőződése, hogy akinek náluk a helye, előbb-utóbb felfedezi a klubot. Ennek ellenére nagy szeretettel várják az új tanítványokat.

A küzdősport kipróbálását 10 éves kortól javasolja, mivel folyamatos koncentrációt és fegyelmet igényel. Aki kedvet érez magában, keresse őket hétfő, szerda, pénteki napokon 18 és 19.30. között a Benka utcai székhelyükön.

Szakmai versenyek az iparkamaránál

Fotó: Zentai Péter

Költségvetés és munkaprogram napirenden