in ,

Sikeres évet zártak birkózóink

0

– Sikeres és sok szempontból történelmi évet tudhatunk magunk mögött, a hazai és a nemzetközi verseny eredmények egyaránt önmagukért beszélnek – mondta egyebek mellett Sükösd Attila elnök, a Szarvasi Birkózó Egyesület december 28-i évzáró összejövetelén.

A Gyermekélelmezési Nonprofit Kft. Rákóczi úti ebédlőjében megtartott rendezvény annyiban tért el a korábbiaktól, hogy azt az újév első hetei helyett már az év vége előtt megtartották. A napirendi pontok azonban a korábbiakhoz igazodtak. Az évzáró rendezvényen megjelent és felszólat Babák Mihály polgármester is, aki a gratulációja mellett a sport jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve annak szerepét és fontosságát az egészséges fejlődéshez, illetve aki belekóstol valamilyen sportágba, azt többnyire élete végéig elkíséri a sport szeretete, még ha a többségükből nem is lesz élversenyző.

A folytatásban az elnök büszkén számolhatott be az elért eredményekről, amiket ennek a fiatal egyesületnek versenyzői elértek az igen erős hazai mezőnyben. Két versenyzőnknek sikerült kiérdemelnie azt a megtiszteltetést, hogy a serdülő válogatott tajgaként képviselhette hazánkat világversenyen: Tóth Patrik Tóth Patrik az 57 kg-os súlycsoportban 5. helyen végzett a középiskolások világbajnokságán, illetve Hajduch Nándor 8. a serdülő Európa-bajnokságon.

A hazai bajnokságban is sikerült remekelni: Hajduch Nándor megnyerte a diákolimpiai szabadfogású bajnokságot 68 kg-ban, ezzel megszerezte Szarvas legelső diákolimpiai bajnoki címét a birkózósportág történetében. Emellett kötöttfogásban is ezüstérmet szerzett.

Tóth Patrik szintén dobogóra állhatott szabadfogásban az 57 kg-os súlycsoportban, de neki most “csak” a bronzérem jutott. Galát Dávid nagyon ügyes birkózással birkózó pályafutása során először állhatott fel kötöttfogásban az országos bajnokság dobogójára Diák I. korcsoportban 48 kg-ban, emellett szabadfogásban területi bajnokként végzett súlycsoportjában. Neumann Kristófnak jól sikerült a bemutatkozás a Diák II. korcsoportban, kötöttfogásban területi bajnok, szabadfogásban ezüstérmes lett 35 kg-ban.

A csapatbajnokságban is sikerült dobogóra állni a serdülőknek. A bronzérmes csapat névsora: Neumann Péter, Tóth Patrik, Szpin Mihály, Bankó Kristóf, Hajduch Nándor Milán, Balázs Gergely, Kun Norbert.

Eztán következett az elismerések átadása.

Díjazottak öt korosztályból:
Diák II. korcsoport: Neumann Fábián, Neumann Kristóf, Tóth Kevin
Diák I. korcsoport: Galát Dávid
Serdülő korcsoport: Balázs Gergely, Bankó Kristóf, Hajduch Nándor, Khun Norbert, Neumann Péter, Tóth Patrik
Kadet korcsoport: Tóth Dominik
Junior korcsoport: Szíjártó Mandel

Neumann Tibor

Fotó: Hegedűs Éva0

A jubileumok jegyében telik 2020 Csabacsűdön

Fotó: Sallainé Kapocsi Judit

Uniós beruházásból javul a Körös-Maros Nemzeti Park Vizes élőhelyeinek állapota