in ,

Angol versenyeken a benkások

0

Novemberben illetve decemberben két versenyen is részt vettek a két tanítási nyelvű osztályaink tanulói.

Ebben a tanévben első alkalommal jelentkeztünk a szegedi Madách Imre Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola által szervezett országos angol civilizációs csapatversenyre, ahol ez alkalommal az Amerikai Egyesült Államok volt a téma. A versenyre való felkészülés nagyon összetett volt. Először is meg kellett alkotni és rendezni egy színdarabot, melyben a csapatnak a számára kisorsolt város nevezetességeit kellett bemutatni egy történetbe ágyazva. Másodszor be kellett rendezni egy standot, ahol ugyancsak a kisorsolt várost kellett bemutatni minél kreatívabban, ötletesebben. Harmadszor, de nem utolsó sorban fel kellett készülni az adott ország (nem csak a kapott város) földrajzából, nevezetességeiből, történelméből, ami az Egyesült Államok esetében nem kis feladat. A csapat tagjai  Kepenyes-Darida Zoé, Lestyan Lili, Medvegy Zalán és Tóth-Rigler Emma 6.a osztályos tanulók nagy lelkesedéssel vágtak bele a feladatokba. Őket még két tanuló segítette ötleteivel, a standra készített munkákkal/tárgyakkal, illetve a színdarabban való közreműködéssel: Nagy Boglárka és Pozderka Nándor. A felkészítő munkát pedig Abonyi Éva és Szilágyi Zoltán kollégáimmal együtt végeztük.

A mi csapatunk Dallas városát kapta. Nekünk, tanároknak rögtön a Dallas filmsorozat jutott az eszünkbe, melyet be is építettünk a színdarabba, mégpedig úgy, hogy a sorozat szereplői mutatják be a várost. A gyerekek nem ismerték a sorozatot, de miután belenéztünk pár részbe, nagyon fellelkesedtek, megtetszettek nekik a szereplők.  A történetet nagy vonalakban kitaláltuk, majd a pontos forgatókönyvet, beleértve a nevezetességekről szóló tudnivalókat, Zoli bácsi segítségével írták meg a gyerekek. A négy szereplő, Jockey (Medvegy Zalán), Samantha (Lestyan Lili), Pamela (Tóth–Rigler Emma) és Lucy (Kepenyes-Darida Zoé) a város egyik fő nevezetessége, a Reunion Tower kilátójából tekintenek körbe a városon, s mondják el az információkat a város nevezetességeiről, közben párbeszédeikben a humort sem mellőzik. A történet végén Bobby (Pozderka Nándor) telefonál kétségbeesetten, hogy rengeteg ember özönlötte el az otthonukat, hiszen Southfork Ranch is egy turista látványosság lett mára.  Amint kész lett a forgatókönyv, elkezdődtek a próbák. A gyerekek egyre jobban átlényegültek az általuk megformált karakterré, s hamarosan megvoltak a jelmezek és kellékek is.  A szereplők nagyon hamar megtanulták a szövegüket, így lehetett a játékra, az előadásmódra koncentrálni. Miközben a próbák zajlottak, Emma Zoli bácsi útmutatásai szerint Zoé segítségével elkészítette a gyönyörű pasztell rajzot Dallasról, ami meglehetősen nagy munka volt, ezért külön dicséret illeti őt.  Emellett összegyűjtötték a gyerekek azokat a tárgyakat, rajzokat, képeket, melyeket a standra tervetek kiállítani. S mindeközben készültünk a kvízre: Amerika történelme, földrajza, az egyes városok nevezetességei mind előkerültek a téma feldolgozása során.

Elérkezett november 22-e, a verseny napja. Reggel még tartottak a gyerekek egy próbát, majd Éva nénivel és Zoli bácsival, valamint Zoé édesapjával, akinek ezúton is köszönjük, hogy eljuttatta a kis csapatunkat a versenyre, elindultak Szegedre. A verseny helyszíne a Szent- Györgyi Albert Agóra volt, ahol az ország két tanítási nyelvű iskoláiból érkező tanulók igazi színpadra állhattak. A mi csapatunknak nem volt sok ideje izgulni, mert másodikként került sorra. Nagyon jól sikerült az előadás, elmondható, hogy az egyik legjobb színdarab volt az 5-6. osztályosok kategóriájában. Ezután következett a feladatlap megoldása, mely nehéz volt, főleg úgy, hogy nem tudtuk, milyen jellegű feladatokat fognak adni a szervezők. Eközben a zsűri megtekintette a standokat. A feladatsorok javítása közben a résztvevők kézműveskedhettek. A három feladat pontjainak összesítése után az eredményhirdetés következett: iskolánk csapata végül az 5. helyezést érte el, ami szép eredménynek tekinthető úgy, hogy elsőként voltunk ezen a megmérettetésen. A gyerekeknek nagyon tetszett a verseny és az arra való felkészülés, a megszerzett tapasztalatok birtokában jövőre újra szeretnének indulni.

Gratulálunk minden résztvevőnek és segítőnek!

December 4-én a budapesti Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola által szervezett országos angol nyelvű vers- és prózamondó versenyen vett részt négy tanulónk.  Ezen a versenyen már évek óta képviseljük iskolánkat, s szép eredményeket értünk el. Ebben a tanévben a 3-4. osztályosok kategóriájában Tiba Hanna 3.a osztályos tanuló Ken Nesbitt:I Think My Dad is Dracula című versével szerepelt, (felkészítő tanára Farkas- Gergely Arnold)  Lohr Eszter 4.a osztályos tanuló pedig Ken Nesbitt  Olympic Granny című versét adta elő  (felkészítő tanára Szilágyi Zoltán). Az 5-6. osztályosok kategóriájában két 6.a osztályos tanuló képviselte iskolánkat: Tóth- Riegler Emma Dave Crawley Saw My Teacher On a Saturday című versét,  Medvegy Zalán pedig Ken Nesbitt My Cat Knows Karate című versét szavalta (felkészítő tanáruk Weinperné Kiszely Nóra). Idén ugyan a népes mezőnyben (kategóriánként 25-30 fő) nem sikerült helyezést elérnünk, mind a négy tanuló hibátlanul és szépen mondta el a versét, méltón képviselték iskolánkat, gratulálunk nekik! A jövőben is szeretnénk, ha részt vennének ezen a versenyen. Köszönjük Szilágyi Zoltán kollégánknak, hogy elkísérte, valamint Lohr Eszter édesanyjának, hogy eljuttatta a gyerekeket a versenyre.

Weinperné Kiszely Nóra

Samu Tamás Gergő és dr. Lukács László (Fotó: Babák Zoltán)

Lukács László: Az egészségügy megoldása a pénz és az odafigyelés

Czesznak Ilona (Fotó: Babák Zoltán)

Terítéken a Gallicoop új prémium pulykamelle