in

2020-ban már nem lenne szabad senkinek meghalnia méhnyakrákban

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

A fenti gondolatot dr. Zákány Zsolt fogalmazta meg. A szülész-nőgyógyász szakember ezt azzal indokolta, hogy a betegség megelőzhető, és megfelelő stádiumban gyógyítható. A prevenció két pillérét a védőoltás és a szűrés jelenti. Hangsúlyozta, 2018 óta az oltásokat illetően fordulat állt be, és már egy korszerű vakcinát alkalmaznak. Ennek köszönhetően a méhnyakrák 70%-ban elkerülhető, illetve a PHV-vírussal összefüggésbe hozható betegségek egy része ellen is védelmet nyújt.

Sajnálattal beszélt arról, hogy a szűrési hajlandóság a hölgyeknél továbbra is viszonylag alacsony, ezért nem tudnak lényeges áttörést elérni a halálozási adatokat illetően. Évente kb. 4-500 nő veszíti életét ebben a betegségben, ami megfelel egy kis alföldi település lélekszámának.

– Az idei év újdonsága az, hogy a szűrési protokollunkat aktualizálva próbálunk személyre szabott szűrést kitalálni a hölgyeknek. Ez azt jelenti, hogy életkorspecifikusan lehet meghatározni azt az optimális szűrőmódszert, amivel kellő érzékenyéggel tudjuk a szűrést végezni. E szerint a HPV-szűrés nem feltétlen annyira fontos, hiszen fiatal korban az immunrendszer könnyen legyőzi a vírusfertőzést. Viszont 30-35 éves kor felett a tartós, ún. perzisztáló HPV-vírusfertőzés dominál. Ebben az esetben azt mondjuk, hogy nem feltétlen a citológiát, hanem a HPV-vírus szűrést kell előtérbe helyezni, és adott esetben kiegészíteni a hagyományos citológiai vizsgálattal. Ha olyan eredményt kapunk, mellérendelhető még egy immunhisztokémiai vizsgálat. Ez már egy konkrét beavatkozási protokollt indukál. Így el lehet érni, hogy egyetlen egy eset se sikkadjon el, illetve egyetlen fölösleges beavatkozást se végezzünk – osztotta meg a területen elért újabb fejleményeket.

A hatodik alkalommal tartott szarvasi prevenciós nap célja az volt, hogy kerekasztal beszélgetés formájában megosszák a legfontosabb információkat a betegséggel kapcsolatban, és felhívják a figyelmet a prevenció fontosságára.

– Azt hiszem, még mindig nagyon sokan nem tudják, hogy ez az egyetlen daganatos betegség, ami megelőzhető. Úgy érzem, hogy annak köszönhetően, hogy a mi városunkban már hatodik alkalommal kerül sor a mályvanapra, széles körét sikerült lefedni a nőknek. Nem csak ilyenkor, január harmadik hetében vagyunk jelen, hanem az év során több kisebb megmozdulást is szerveztünk. Mályvatornát tartottunk, jónéhány iskolába ellátogattunk, illetve minden lehetőséget megragadtunk a beszélgetésre – mondta el Bartus Beatrix, a helyi Mályvapont vezetője.

Betti kereken 10 éve esett át a betegségen. Azóta személyes történetén keresztül szólítja meg a fiatalokat, és kéri őket, vegyék komolyan a szűrővizsálatokat és az oltás lehetőségét. Azt sem titkolja e, hogy a gyógyulásért nagy árat fizetett, és úgy érzi, új esélyt kapott az életre.

Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke örömmel beszélt arról, hogy megalakulásuk óta nagy utat tettek meg. Mára már elmondható, hogy számos eszközzel tudják segíteni a hozzájuk forduló hölgyeket.

– Magyarországon egyre több nőt érünk el, mind a prevenció, mind pedig a betegutak során. Nagyon sok orvossal, szakemberrel van aktív kapcsolata az alapítványnak. Gyakorlatilag elmondhatjuk, hogyha megkeresnek bennünket egy leletértelmezéssel, egy másodvélemény kéréssel vagy egy orvosajánlással, ezekben könnyedén tudunk segíteni. Országszerte 12 Mályvapontunk működik. Ezek olyanok, mint egy kicsi alapítvány, hiszen nőgyógyászati daganatokkal foglalkoznak. Továbbá gyógyulást segítő programot fejlesztünk, betegeket kötünk össze, és már Európában is ismernek bennünket – foglalta össze az elmúlt hat és fél év eredményeit.

A tavalyi évben az a megtiszteltetés érte, hogy a nőgyógyászati daganatokkal foglalkozó nemzetközi szervezet társelnökévé választották. Az ESGO (European Society of Gynecological Oncology) segítségével további kapuk nyílnak meg, hogy segítsék a betegszervezeteket, később pedig a betegek hangját is felerősítsék. Idei mottójuk, „Fontos, amit megosztasz”, vagyis kérik, hogy információkkal, saját történeteik elmesélésével segítsék az érintetteket.

A megjelenteket dr. Melis János címzetes főjegyző és Hodálik Pál, a Békés Megyei Közgyűlés tanácsnoka köszöntötték, a délután háziasszonya pedig ezúttal is Novodomszky Éva televíziós műsorvezető volt.

Zárásként a regisztráltak között – 78 fő – egy wellness hétvégét sorsoltak ki a cserkeszőlői Aqua Spa Hotelbe, aminek Fehérné Zsuzsi örülhetett.

A Libalapos csapata

Libalaposiak nyertek, Sendülüdű meglepetésbronzot hozott

Fotó: Babák Zoltán0

Húsz éve kutatják Szentandrás helytörténetét