in

Gyermekvédelmi tanácskozás: Egyre nagyobb veszélyt jelent az online világ

Tóth Tamásné, a Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központ vezetője (Fotó: Babák Zoltán)0
Tóth Tamásné, a Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központ vezetője (Fotó: Babák Zoltán)

Kötelező éves gyermekvédelmi tanácskozását tartotta február 27-én a Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központ. A Fő téri Általános Iskola dísztermében tartott rendezvényen a szociális intézmény munkatársai mellett az oktatási intézmények és a jelzőrendszer tagjai is képviseltették magukat.

Molnár Etele alpolgármester köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a legutóbbi testületi ülést megelőző bejáráson szemrevételezhették a megújuló székhelyet. Hangsúlyozta, az önkormányzat nagy figyelmet szentel ennek a területnek, és azt is látják, hogy mennyire széles spektrumon mozog a családokat érintő segítő szolgáltatások köre. A fejlesztés révén az egyes részterületek külön helyiségekben, a kor követelményeinek megfelelve végezhetik  munkájukat. A költözés a tervek szerint már ezen a héten megkezdődhet.

Tóth Tamásné intézményvezető kérdésre válaszolva értékelte a 2019-es esztendőt. Mint fogalmazott, munkájuk a tavalyi évben sem lett kevesebb, emellett pedig a hozzájuk rendelt feladatok mennyisége is folyamatosan gyarapodott. Példaként említette az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységet és a szociális diagnóziskészítést, amelyről most már egy egész éves tapasztalat áll a hátuk mögött.

– Rendkívül összetett a munkánk. Az intézménynek van a járási és települési szinten működő feladatrendszere, ill. a vállalt szolgálat, a Gyerekház. Ha mindent egybevetünk, akkor közel hétezer ember fordult meg nálunk az elmúlt 365 nap alatt. Ez esetszámot tekintve halmozottan több, mert voltak olyanok, akik több alkalommal felkerestek bennünket, mire eredményt tudtunk elérni. De akadnak olyan családok is, akikkel adományközvetítés miatt minden héten kapcsolatba kerültünk. A járás valamennyi lakosa alanyi jogon igénybe veheti a szolgáltatásainkat, ami napi szinten legalább 20-25 állampolgárt jelent – taglalta a mozgalmas hétköznapokat.

Előadásában bemutatta a központ felépítését és az intézményben dolgozókat (17 fő). Szólt a törvényben meghatározott feladatokon túli speciális szolgáltatásaikról, amelyek közé tartozik az utcai és lakótelepi szociális munka, a kapcsolattartási ügyelet (15 alkalom), a gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat (26 hívás), a jogi (58 alkalom) és pszichológiai tanácsadás (313 alkalom), ill. a fent említett óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység és a szociális diagnóziskészítés (60 diagnózis). Emellett 4 meditációs lehetőséget is biztosítottak, amit egy szakember önkéntesen vállalt feladatként látott el.

A 2018. szeptember 1-től belépő óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységről elhangzott, a szarvasi járásban 12 köznevelési intézményben és 19 telephelyen végzik. Célja a veszélyeztetettség megelőzése a szociális munka eszközeivel. Az ellátott gyermekek száma 387 fő volt.

– Eddig arról beszéltünk, hogy a családokban a legnagyobb problémát az anyagi nehézségek, az elhanyagolás és a digitalizált világ okozza. Lassan megfordulni látszik a sorrend. Azt látjuk, hogy a mai gyerekek 80%-a online függőségben szenved. Nem tudják letenni a mobilt, és sajnos a szakemberek kezében nincs megfelelő eszköz a probléma kezelésére – mutatott rá napjaink népbetegségére.

Hozzátette, emellett egyre több olyan család kerül a látókörükbe, ahol „lelki eredetű szegénységet” tapasztalnak. Ez leggyakrabban kiégéssel, depresszióval, kilátástalansággal jár együtt. Ezekben az esetekben nem az adományok vagy anyagi segítség jelentheti a megoldást, hanem a munkatársakkal folytatott mentális beszélgetések, tanácsok.

A tanácskozás második felében Fazekas Ágnes, a Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője számolt be az elvégzett munkáról, amelyet aktualitások, hozzászólások követettek.

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán0

A Liverpool 3 pontnyira lopta magát az éllovas Koronához

Nem született gól Gyulán