in

Közel hatvanezer kötetet leltároz a Városi Könyvtár

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

Bár március 16-tól a Városi Könyvtár is bezárta kapuit, a dolgozók nem pihennek. Az intézmény a kialakult helyzet miatt április végéig kilenc tervezett programját törölte, ill. valamennyi szolgáltatása szünetel. A könyvek kölcsönzési idejét mindazonáltal automatikusan meghosszabbítják, valamint ez idő alatt késedelmi díjat sem számolnak fel.

– Ami némi vigaszt nyújt ebben az időszakban, hogy eredetileg júliusban bezárást terveztük, hogy elvégezhessük a teljeskörű, ötévenként esedékes leltárt. Ezt most előrehoztunk, a kollégák már megkezdték a munkát. Közel 60 ezer kötetet nézünk át elektronikus leltárprogramunk segítségével, amelynek az előkészítő munkáit már februárban elvégeztük – tájékoztatott a részletekről Baginé Tóth Erika könyvtárvezető.

Kifejtette, bár személyesen nincs lehetőség a kapcsolattartásra, online formában továbbra is elérhetők lesznek. Az olvasoszolgalat@szarvasnet.hu e-mail címen a kollégák folyamatosan segítséget, információt nyújtanak, valamint az érdeklődők az elektronikus könyvtárban is böngészhetnek. Úgy véli, az oktatásban különösen hasznosak lehetnek a digitalizált helytörténeti dokomentumok, Szarvashoz kapcsolódó írások, ill. amennyiben igény mutatkozik rá, egyes könyvrészleteket, az állományukban fellelhető írásokat elektronikus úton is el tudnak juttatni az olvasókhoz. Ígérik továbbá, hogy Facebook oldalukon rendszeresen jelentkeznek kulturális ajánlóval, amelyek feltöltődést, kikapcsolódást jelenthetnek az otthon rekedteknek.

Szólt arról is, hogy lehetőségeikhez mérten igyekeznek segíteni az oktatási intézményeket is. Amennyiben valakinek nincs a tanuláshoz szükséges digitális eszköze, a megengedett keretek között laptopjaikat szeretnék a tanulók rendelkezésére bocsájtani.

Ezzel párhuzamosan zajlik a TOP clld pályázat tervezése is, amelyen mintegy 20 millió Ft-ot ítéltek meg a könyvtárnak. Az ünnepi könyvhétre három kiadványt szeretnének megjelentetni. Urbancsokné Pljesovszki Ildikó munkája a szarvasi tót hagyományokat veszi górcső alá egy gazdaasszony szemszögéből. A könyv alapján egy elektronikus felületet is létrehoznak, amely oktatási segédanyaként is használható lesz. Emellett nyomdába kerül Domán Imre: Szarvasi cigányokról írt könyvének második része, valamint Mótyán Tibor: Tranoscius emlékkönyve is. A tervezett programok között szerepel egy ötnapos tábor, egy városismereti családi túra és több iskolai workshop is.

Baginé Tóth Erika március 26-án, a fejleményekről szólva elmondta, a kormányzati szigorító intézkedések miatt mostanra csoportbontásban, maximum 3 fővel folyik a munka. Előreláthatólag a hét végére a felnőtt olvasóterem és a szabadpolcos terem leltárával végeznek, így a felnőtt könyvek kölcsönözhetővé válnak a könyvtár újranyitásakor.

Amennyiben azonban a járványveszély hosszabb időszakot ölel fel, kidolgoznak egy rendkívüli stratégiát is, hogy online eszközökkel segítsék olvasóikat.

Madács Szabolcs és Novodomszky Éva (Fotó: Madács Szabolcs)

Hajra fel! – a négy fal között

Fotó: Hegedűs Éva0

Bogdán Tamás: Bízom benne, hogy a nyarunkat meg tudjuk menteni