in ,

1831-ben 156 szentandrásit vitt el a kolera

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Szentandráson a duzzasztó, vagy ahogy régebben hívták, Horthy István zsilipmű felé kerekezve jobb oldalt, a Harcsás felőli részen a természet által visszafoglalt környezetben áll a kolerakereszt, ami az 1831-es járványnak állít emléket. A község honlapja szerint az egyik legszebb paraszt-barokk emléke Békésszentandrásnak, de nagyon rossz állapotban van.

Annak idején a homokkőből készült keresztet 100 forintért Csípai Elek, Szécsi Mihály és Szécsi János állította. A kolera, ami 1831. augusztus 8-tól augusztus 26-ig pusztított a településen, 156 áldozatot szedett. Közülük 41-nek állít emléket a kereszt.

A plébánia történetbe pedig az alábbiakat jegyezték:

“1831. évben augusztus 7-én kiütött a cholera és tartott szeptember 20-ig, mely alatt Sz.Andráson összesen 156 lélek elhalt. Szeptember 12-20-ig meghalt 44 és részint a rendes, részint a Hartsás-zugi temetőben temettettek el. Amely házból valaki meghalt az 20 napon el volt zárva, sőt az egész határ körül volt állva strázsákkal. Július 6-tól szeptember 20-ig 1600 strázsával. A lakosság Szarvasról elzáratván minden szerdán reggeltől 10 óráig helyben vásár tartatott…… Ez alkalomból a Hartsás zugban, hol 41 halott nyugszik, 100 ft-os kőkereszt állíttatott Csípai Elek, Szécsi Mihály és Szécsi János által. A cholera után október 16-án, örömünnep tartatott…..”

Az elmúlt 180 év igencsak megviselte, ezért a talapzatán levő írás inkább már csak sejthető, mint olvasható:

“1831 dik estendő
augustus holnap
8 kától 26 dikáig
cholerában kimulott
itten nyugvó
szeretett szülőknek
kedves véreiknek
az attyok fiaiknak
keresztény…………
……………….
Isten ditsőségére
emeltették Csipai Elek
Szécsi Mihály Szécsi Já
nos Fazekas Mihály ”

Mellette egy héber feliratú sírtábla, ami egy másik történet része lesz.

Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva)

Nincs megállás a kajakosoknál a koronavírus ellenére sem

Fotó: Babák Zoltán

Könyvajánló: A 47. számú fogas