in ,

Hogyan zajlik a rendkívüli év zárása a Székelyben?

Egyelőre csendes a Székely "boltja" (Fotó: Babák Zoltán)
Egyelőre csendes a Székely "boltja" (Fotó: Babák Zoltán)

Mindenkit izgalomban tart a szokatlan helyzet, amit a koronavírus okozott az érettségik és a szakvizsgák körül, úgy a gimnáziumok, mint a szakképző iskolák hallgatóit, tanárait. Az oktatás terén sok olyan módszert élesben kellett lepróbálni, ami valamikor a későbbiekben lett volna bevezetve, most pedig  záróvizsgákra készülnek gőzerővel ebben a megváltozott környezetben. Ozsváth Zsuzsát, a Gyulai Szakképzési Centrum Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatóját kérdeztük, mi lesz más az idén a korábbiakhoz képest.

– Mi lesz a Székelyben a sorsa a ballagásnak? Online, esetleg egy későbbi időpontban?

– Tanulóink ebben a nem szokványos helyzetben most a közelgő vizsgákra összpontosítanak, felnőtt módjára kezelik az ünnepség megrendezésének kérdését. Tudják, az egészség védelme a legfontosabb. Természetesen a vizsgák lezárultával megkeressük a módját annak, hogy elköszönhessünk diákjainktól.

Tanulóinkat egyébként az jellemzi, hogy nem hagyják el iskolánkat; így sok diáknak a következő tanév végén a ballagás is megvalósulhat, mert intézményünkben a végzős érettségizők számára lehetőség a felsőfokú szakképesítés, a szakközépiskolai végzősök számára pedig az érettségi megszerzése 2 év alatt.

– Mi várható a Székelyben a közeljövőben esedékes vizsgák rendjéről? Hogy lesz megtartva az érettségi, de még érdekesebb kérdés, hogy a szakmai vizsgák hogy zajlanak majd?

– Az írásbeli érettségi vizsga az eredetileg tervezett május 4-i időpontban megkezdődik, szóbeli vizsgát pedig azok a tanulók tesznek, akiknek tantárgyukból nincs írásbeli, akik felmentettek az írásbeli vizsga alól; illetve azok, akik bármely vizsgatárgyból tett középszintű érettségi esetén, ha a vizsgázó írásbeli teljesítménye elérte a tizenkettő százalékot, de nem érte el a huszonöt százalékot.

A szakmai vizsgákon sem szervezhető szóbeli, itt azonban a gyakorlati vizsgák – érthető módon – meg lesznek tartva. Azonban a vizsgára bocsátás feltételei is könnyebbek lettek (a szakmai gyakorlat 60%-os teljesítésével ez már megengedhető); és az írásbeli vizsga értékelése során 40 pont már elégséges eredményt ér, az eddigi 51 ponttal szemben.

Úgy gondolom, mind az érettségi, mind a szakmai vizsga tekintetében a fiatalok érdekei maximálisan szem előtt lettek tartva a szabályozás kialakításakor.

A technikai feltételekről elmondhatom, minden járványügyi előírásnak meg tudunk felelni. Iskolánk nagy épület, 3 bejárattal, tehát az elkülönítés maximálisan megvalósítható. A szükséges védőfelszerelésekkel, fertőtlenítő szerekkel rendelkezünk mind a tanulók, mind a dolgozók részére. Pedagógus kollégáim és technikai dolgozóink is mindent megtesznek a vizsgák sikeres lebonyolítása érdekében.

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán

– Mostanában küldik ki, kiket vettek fel a szakképzőbe. Melyek az idei székelyes adatok? Milyen szakmákra volt leginkább érdeklődés?

– Beiskolázási mutatóink megegyeznek a tavalyival, öt 9. osztályt biztosan elindítunk a következő tanévben és a hatodik osztály is kialakulóban van. Hagyományosan nagy az érdeklődés a pedagógia és szépészet technikumi és a vendéglátó 3 éves szakmáink iránt.

Várunk még tanulókat a közgazdaság (ügyvitel) és kereskedelem ágazatba, valamint eladónak, pék-cukrásznak és asztalosnak fiatalokat a 9. osztályokba.

Biztosan elindítjuk a szakképzés utáni 2 éves érettségire felkészítő képzést, nappali tagozaton; ide is lehet még jelentkezni szakmával rendelkező, 25 év alatti diákoknak.

Érettségi utáni 1 éves képzéseink a következő tanévben (ágazatban érettségizettek számára): Informatikai rendszerüzemeltető, Kereskedő, Irodai titkár, Fodrász.

Érettségi utáni 2 éves képzéseink (elegendő számú jelentkező esetén): Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus, Vállalkozási ügyviteli ügyintéző, Kereskedő és webáruházi technikus, Pedagógiai munkatárs, Vendégtéri szaktechnikus, Vízügyi technikus, Fodrász.

Ozsváth Zsuzsa online interjúnkat azzal zárta, hogy természetesen a most szerzett tapasztalatok nem fognak elveszni, be fogják azokat építeni a tanmenetükbe, már csak azért is, mert a bevezetésre kerülő szakképzési törvény a 9. osztályoktól felmenő rendszerben a projekt oktatást helyezi előtérbe, ez pedig egy új megközelítést kíván a szakmák tanítása során.

Fotó: Hegedűs Éva0

Végéhez közeledik a meditációs tér kialakítása az Arborétumban

Pusztai élőhelyek fejlesztése Dévaványa térségében