in ,

Árnyékvilág Szarvason

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Települési képviselőket, alpolgármestereket, turisztikai szakembereket invitáltak hétfőre a Szarvasi Arborétumba, ahol a Titkok kertje, a Viharzóna és a Csodaösvény után megnyílt a legújabb, Árnyékvilág elnevezésű szabadulószoba.

– Fontosnak tartjuk, hogy minden évben újdonsággal szolgáljunk a látogatók számára és minél szélesebb réteget szólítsunk meg. A lehetőségek széles spektrumát kínáljuk a hozzánk érkezőknek, legyen szó sportról, szórakozásról vagy akár egy szép ligetes, fás környezetben tett sétáról. A kedvezőtlen időjárás miatt azonban olykor úgy döntenek a vendégek, hogy inkább nem merészkednek ki a szabadba. Ezek a fejlesztések azt a célt szolgálják, hogy eső esetén is találjanak a kerthez kapcsolódó programot, nem mellesleg pedig idáig vezető úton elhaladnak a természeti gyűjtemény egy-egy szépsége mellett – taglalta a szabadulószobák irányába történt nyitást dr. Hanyecz Katalin.

Hegedűs Éva, ennek és a korábbi szobáknak is az ötletgazdája felelevenítette, hogy az első, a Tessedik Sámuel Múzeummal karöltve a Szárazmalomban berendezett Titkos szoba óta milyen pályákat talált ki. Elöljáróban elmondta, hogy mindig próbálta feszegetni a határokat. Ma úgy veszi észre, hogy a szabadulószobák is már a második generációjukat élik. Nem feltétlenül számzáras lakatokat kell nyitogatni, hanem egyre inkább az elektronika, a műszaki megoldások dominálnak.

Két csapat már berepülte az Árnyékvilágot, most egy kistérségi válogatott lépett be az ajtón, köztük rutinos menekülők, sőt, olyanok akik hasonló turisztikai attrakciót üzemeltetnek, de szabadulószoba-szüzek is.

A protokollcsapat tagja volt Molnár Etele, Szarvas város alpolgármestere, Farkas Tamás önkormányzati képviselő, dr. Lesfalvi Balázs, Békésszentandrás alpolgármestere, Bogdán Tamás, a Körös-menti TDM elnöke, Bobvos Péter csabacsűdi önkormányzati képviselő, Hovanecz András, a kondorosi Alföldi betyár szabadulószoba üzemeltetője, Gera Krisztián, a gyomaendrődi Liget Fürdő igazgatója és Metzker Krisztina, a mezőtúri Pont Tv/Rádió szerkesztője. Ők végül 72,5 perccel jutottak ki a 75 perces szintidőre belőtt pályáról.

Fotó: Babák Zoltán0

Nézők nélkül fejeződött be a teremfoci-bajnokság

A tél folyamán rendberakott, illetve a művelés alá hajtott rész az Evangélikus Ótemetőben (Fotó: Babák Zoltán)0

Szarvason kiment a divatból a sírhelyek újraváltása