in ,

Új egyeteme van Szarvasnak, a Gál Ferenc Egyetem

A Gál Ferenc Főiskola épülete (Fotó: Babák Zoltán)

A közelmúltban a hivatalos értesítőben is megjelent, hogy a Gál Ferenc Főiskola augusztus 1-étől Gál Ferenc Egyetemként folytatja működését. Ezzel kapcsolatban kerestük meg dr. Kozma Gábor rektort, aki a Newjságra és olvasóira időt szakítva válaszolt kérdéseinkre.

Bevezetőként elmondta, hogy a főiskolából egyetemmé válásnak is van egy folyamata. Amikor egy intézmény elér arra a működési szintre, hogy főiskolaként már meg tud felelni az egyetemi feltételeknek, akkor ennek a vizsgálata után következik be az egyetemmé válás. A Gál Ferenc Főiskola már évekkel ezelőtt eljutott erre a szintre. Ennek fontos összetevője volt az, hogy Békés megyében három intézetet is átvett más egyetemtől, amiből három kart csinált.

Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora (Fotó: GFF)
Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora (Fotó: GFF)

 

– Amikor a Gál Ferenc Főiskola életében ez bekövetkezett, társadalmi partnerek kérésére kezdődött el az egyetemmé válás folyamatának eljárása, ami nagyon egyszerűen abból állt, hogy azokat a képességeket, adottságokat, amivel intézményünk rendelkezett, bemutattuk, és ezek alapján a törvénymódosulás előkészült.

– Mi fog változni az intézmény működésében az egyetemmé válás után?

– Sokminden fog változni, aminek az alapjai már évek óta jelenvoltak, ilyenek a mesterképzési szakok, doktori programhoz való tartozás, a tudományos aktivitás, ami hazai és nemzetközi konferenciákban, rendezvényekben, előadásokban, kiadványokban, oktatóink saját publikációiban nyilvánult meg, de ott van az a hallgatói aktivitás a diákköri munkában, ott van az a szervezési, fejlesztési készség, ami eddig is elvezetett ehhez az eredményhez, az egyetemmé váláshoz, és ami a következő időszakban a további fejlődés alapját biztosítja. Az egyetemmé válás egy olyan jogosítvány, amivel legjobban úgy lehet előre haladni a felsőoktatásban, hogyha az adottságokat erősítjük újakkal.

Adottságaink nem csak a hazai, hanem a nemzetközi felsőoktatásban is erősek már. Nemzetközi együttműködésekben, sőt, kutatási programokban vagyunk nagy és neves európai egyetemekkel partnerségben. Ezt tovább szeretnék folytatni, mélyíteni, hogy még újabb tudományos lehetőségeket nyújtó projekteket fejlesszenek ki.

Az egyetemi státusban változik az, ahogy megéli az intézménnyel való viszonyát az oktatók és a hallgatók közössége, mely közösség nagyon fontos, hiszen itt a tudomány műveléséről, mélyreható megismeréséről és fejlesztéséről és oktatásáról van szó, ami közösséget tételez  fel. Az, hogy egyetemi kategóriában, egyetemi minősítéssel működünk alkalmazott tudományok egyetemeként, ez mindenki számára megerősítő. Ez újabb lendületet ad hallgatónak, oktatónak és munkatársnak.

– Az egyetemmé válás új szakok indítását is jelenti majd. Mik lesznek azok?

– Egy felsőoktatási intézményre nézve – egyetemmé válás nélkül is – kötelező az állandó fejlesztés. Egy egyetem számára pedig kell tudni és merni olyan fejlesztéseket tervezni, ami itthon is és külföldön is teljesen újszerűek. Mi is készülünk ilyenekre. Ahogy korábban bemutattam, minden alapja megvan.

A szakoknak is megvan a maga élete. A szakok is készülnek arra, hogy megjelenjenek, elkezdjenek működni. Van egy felívelő szakaszuk. Ennek az életútnak során, és van olyan, hogy azon a szakon, abban a szakmában országosan is betöltötték hivatásukat a képzések, és újakat kell helyettük állítani. Erre mi is készülünk. Ez így van rendjén. A társadalom újabb igényeket fogalmaz meg. Ezek az igények mások is mint korábban voltak, nemcsak a szakok számában vannak igények, hanem olyan hasznos képzések legyenek, amelyekre nagyon nagy igénye van a gazdaságnak és a társadalom egyéb szféráinak is.

– Mit jelent ez Szarvas számára?

– Szarvas számára ez azt jelenti, hogy egyeteme van. A Gál Ferenc Egyetem olyan egyeteme a városnak is, ami otthon van a megyében. Első sorban Békés megye a működési területe, hiszen Békéscsabán és Gyulán, sőt, Békésen is van intézménye, technikuma, szakgimnáziuma, szakképző intézménye, ami éppen az új szakoknak, az új képzéseknek egy fontos bázisa.

Szarvasnak olyan egyetemet jelent a Gál Ferenc Egyetem, ami Békés megye szerte van otthon, nem egy távoli egyetem kihelyezett kara, hanem a megye minden településén jelenlevő fenntartó intézményéről van szó, hiszen egyházi egyetem vagyunk, a Szeged-Csanádi Egyházmegye intézménye, mely valóban a megye minden településén ilyen vagy olyan szervezetet működtet, akár a hitélet területén, akár a szociális ellátás, a gyermekvédelem, vagy a kultúra területén. Ez a jelenlét a társadalomban ott van, a közösségszervező erejével, szolgálatával ott van.

A Gál Ferenc Egyetem jelenléte erre a megyei településeken jelenlevő közösségépítésre kapcsolódó felsőoktatás. Mi azt várjuk, hogy a megyében, de más régiókban is, ahol szívesen fogadják jószándékú hívásunkat, sokak figyelme irányul arra, hogy vidéken is egyetemen lehet tanulni, a szülőföld egyetemén lehet a szülőföld által fontos szakmákat megtanulni.

Szarvason ez a pedagógiát és a pedagógia különböző hivatásait, mesterségeit jelenti, de rengeteg érintkezési pont van a gazdasági, a szociális és az egészségügyi karral is, amik újabb és újabb programoknak, képzéseknek a szükségességét jelentik a Gál Ferenc Egyetem szarvasi jelenlétében is.

Zárásként dr. Kozma Gábor hozzátette, eddig is nagyon fontos volt a Gál Ferenc Egyetem számára az a társadalmi háttér, amit Szarvas város, annak önkormányzata, civil szervezetei, a kormányhivatal, a Járási Hivatal és a különböző hatóságok nyújtottak, akikkel közös programokat valósítanak meg.

– Ez hívóerő is volt, amikor Szarvason átvettük a pedagógia intézetet és pedagógiai kart csináltunk. Ez a hívóerő megtartóerővé vélt. Ebben az egyetemi jelenlétben tényleg arra készülünk, hogy minden, ami így a partnerek elképzelése és igénye szerint megtehető, azt tegyük meg. Számunkra rendkívül fontos, hogy ezekkel a partnerekkel a célok egybecsengjenek, és egymásra kölcsönösen figyelve vigyük tovább az egyetem ügyét. A mi küldetésünk a társadalmi szolgálat. Ezért foglalkozunk felsőoktatással, ez az egyetlen oka.

2020. évi XXXIII. törvényben foglaltak szerint Szarvasnak augusztus 1-étől új egyeteme van, a Gál Ferenc Egyetem.

Forrás: Youtube

Trianon100 – Kisfilmekkel emlékezik az Opera

Fotó: Bődi Eti

Trianon 100 – a Nemzeti Összetartozás Napja Békésszentandráson