in ,

Hatszáz év találkozása térben és zenében

A keverőpult mögött Yohan’B, azaz Brlás Zsolt (Fotó: Babák Zoltán)
A keverőpult mögött Yohan’B, azaz Brlás Zsolt (Fotó: Babák Zoltán)

Hunyadi János hadiérdemei kapcsán kapta a szentandrási uradalmat 1437-ben. Azonnal el is kezdte a település fejlesztését, aminek következtében Szentandrás egy komoly mező- és vásárvárossá nőtte ki magát, elevenítette fel a falu ikonikus épületének számító, általa Hunyadi-kastélynak nevezett, de leginkább talán Tessedik téeszirodaként ismert épület történetét az épület jelenlegi bérlője, dr. Lesfalvi Balázs.

Tette ezt abból az alkalomból, mert a Minden ami Szarvas csapata egy este alatt bevette Szentandrást, és Minden(,) ami Szentandrássá vedlett.

Az az este egyben a kastély szezonnyitó rendezvénye volt, mert a koronavírus miatt mostanra álltak össze azok a tárgyi feltételek, illetve törvényi háttér, ami a nyitáshoz elengedhetetlen.

– Nagy álmom volt, hogy legyen itt egyszer egy ilyen új dolog, egy könnyűzenei est ebben a régi épületben. Ez a kontraszt még érdekesebbé teszi a helyszínt és a témát – mondta. Elhozta két lányát is, Szofit és Nadát, hogy – egyből két – élő DJ-t és füstgépet lássanak.

A műsoros estet ezúttal ismét a két DJ, norB, és Yohan’B, azaz Szlovák Norbi és Brlás Zsolt keverte a funky és a house műfaját.

A látványvilágért ezúttal – ahogy a korábbiakban – is Valach Vendel felelt, aki a Flyerz nevű vajdás zenekarukon keresztül került kapcsolatba a Minden ami Szarvas csapatával.

– A csapaton belül hozzám tartozik a fény és a háttér, a komplett vizuáltechnika. Én szoktam dönteni arról, hogy hol és milyen módon kerüljenek azok adásba. Az úgynevezett flycam ért, a mozgókameraképért is én vagyok a felelős vagyok, és én végzem a drónos felvételeket is.

Ez utóbbira most nem volt szükség, miután zárt térből folyt a közvetítés. A világítással azonban volt egy icipici probléma, mivel az épületben nincs áram, de a szomszédtól megjött a segítség. Barna Antal kisegítette a csapatot egy hosszabbítóval és egy feszültség alatt levő dugaljjal.

A Minden ami Szarvas legközelebb pénteken jelentkezik a Katalin II-ről.

A Szarvasvadászok csapata

Fakupa: a Szarvasvadász mindent vitt

Fotó: Babák Zoltán

Csütörtökön kiderülhet, ki lesz az új edző