in , ,

Nemzetközi koncerttermekből a Körös fölötti színpadra

Szigeti Karina, Ódor Botond és Mester Dávid (Fotó: Babák Zoltán)0
Szigeti Karina, Ódor Botond és Mester Dávid (Fotó: Babák Zoltán)

Kedden este az Vízi Színház első blokkjának zárásaként két, nemzetközi színpadokon is elismert művész, Ódor Botond tenor és Szigeti Karina szoprán operaénekesek olasz operákból, dalokból adott ízelítőt a közönségnek.

Ódor Botond jelenleg a bécsi Theater an der Wien szólistája, Európán kívül énekelt Pekingben is, végzettsége szerint 2014-ben klasszikus gitárművész, 2017-ben operaénekes diplomát szerzett. Szigeti Karina is nemzetközi karriert tudhat magáénak, Európa több városán kívül Kyotóban is sikerrel szerepelt. Amerikai meghívása a koronavírus miatt nem valósulhatott meg.

Zongorakísérőjük – Mester Dávid – aki jelenleg is a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója, idén szerezte meg második diplomáját klasszikus zongoraművészként. 2017-ben alkalmazott zeneszerzésből diplomázott. Az egyetem mellett 2016 óta dolgozik zenész-zeneszerzőként, a Vígszínház mellett, amely anyaszínháza, írt kísérőzenét több színháznak, több filmhez, sőt a Recirquel számára is.

„Az olasz opera zeneisége, mindig is magában foglalta és felhasználta a folklór zenei elemeit. Az olasz zene olyannyira élő, hogy a népzene motivikus jellemzői tökéletesen átitatják az opera zenei eszköztárát. Ismeretlenül szinte nem lehet megmondani, hogy éppen egy olasz dalt vagy egy opera részletét halljuk. Ugyanaz a szenvedély, az a harsány kifejezés, mint ahogy mindannyiunk elképzeléseiben él az olasz habitus mediterrán túlfűtöttsége. Estünket ennek a zenei világnak a felkutatására szenteljük és örömünkre szolgálna megosztani önökkel ezt a valóban páratlan, hívogató, és andalító élményt.” – írták a szinopszisban.

Fantasztikus zenei élményben volt része annak, aki meghallgatta az estet, a közönség tapssal, brávózással is kifejezte tetszését és az este végén sem engedték el a művészeket ráadás nélkül. A dalok közben hallhattuk az opera történetét, hogy pontosan értsük, miről énekel a művész a színpadon. A dalokat nem csak elénekelték, hanem előadták, érzelmekkel, testbeszéddel. Két csodálatos hang szállt a Körös fölötti Vízi Színház színpadáról, hogy elérjen a közönség lelkéhez, és biztosan mindenkihez eljutott, mert a tapsok, a brávók ezt bizonyították.

Ennél szebb, méltóbb befejezése nem is lehetett a Vízi Színház X. évadának, első blokkjának.

Szerda estétől tizennégy napra a Cervinus Teátrum veszi birtokba a Vízi Színházat, akik szintén azért dolgoznak, hogy meghódítsák a nézők szívét, lelkét. Remélem, a közönség is érezni fogja a Cervinusból áradó szeretetet.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

A Mezőtúr-Szarvas közötti vasúti híd (Fotó: Babák Zoltán)

MÁV: augusztus elsejétől visszaáll a korábbi alapmenetrend

Hegedűs Valér, Tatai Nóra és Clementis Tamás (Fotó: Tatai László)

Emlékeinkben még velünk él