in ,

Szabó Ferenc bravúros fejese, Virág villanása kellett az X-hez

Szabó Ferenc bravúros fejessel 2-1-re szépített (Fotó: Babák Zoltán)0
Szabó Ferenc bravúros fejessel 2-1-re szépített (Fotó: Babák Zoltán)

A nyári felkészülés harmadik hetét edzőmérkőzéssel zárták a Hunyadi SE labdarúgói. A szentandrásiak eredetileg az Újkígyós ellen meccseltek volna, de a vendégeknek nehézségeik támadtak, emiatt lemondták a fellépést. A Kunszentmárton „ugrott be” helyükre, amelyet egy hete idegenben 4–3-ra legyőztek a kék-fehérek.

Ahogy múlt szombaton, úgy most is kiegyenlített csatát hozott a párharc. A látogatók egy szöglet utáni fejessel szereztek vezetést, majd egy büntetőből növelték előnyüket. A hazai gárda a mezőnyben jól mozgott, de kevés veszélyt jelentett a kapura, ennek ellenére hamarosan szépíteni tudott. Szabó Ferenc fejesből volt eredményes, nem sokkal később Lós egalizálhatott volna, de a büntetőjét kifogta a kunszentiek kapusa.

A második játékrész során a kispadon kezdők is beszálltak. A szentandrási oldalon hat csereember kapott lehetőséget, közte Kovács Norbert, aki újrakezdte a focit, munkahelyi elfoglaltság miatt nem lehetett jelen, ugyanakkor a másik új szerzemény, Albert László, aki a pálya jobb szélén bevethető. Időnként túlhevült állapotban, eredménytelenül gyűrték egymást a játékosok a második félidőben, a hajrában azután Virág Imre villant, és a jobb sarkos lövésével szemben tehetetlennek bizonyult a jól védő vendégkapus. A 2–2-es döntetlen hűen fedte a látottakat.

Békésszentandrási HMSE–Kunszentmártoni TE 2–2 (1–2)

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Békésszentandrás, 70 néző. Vezette: Orovecz.
Békésszentandrás: Wéber – Yetik, Szabó M., Szabó F., Balogh M. – Tasi K., Szűcs, Fabó, Kiss L., Lós – Virág. Játszott még: Buzás, Seres, Olasz István, Kovács N., Kozák, Dernovics. Edző: Boér Zsolt. Békésszentandrási gólok: Szabó F., Virág.

Bakulya Mihály

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán0

Kiegyenlített edzőmérkőzésen egygólos győzelem

Bill Cardewe (Timkó János) , Victoria (Szemerédi Bernadett), Frederick Lowades (Boronyák Gergely) (Fotó: Babák Zoltán)0

Esőben is imádok férjhez menni