in , ,

Lennonra és Jaggerre emlékezett a Stop Band tegnap este

Az est vendégfellépője, Mezőcsát polgármesterasszonya, Siposné Horváth Anita volt (Fotó: Babák Zoltán)0
Az est vendégfellépője, Mezőcsát polgármesterasszonya, Siposné Horváth Anita volt (Fotó: Babák Zoltán)

Majdnem teltház előtt köszönthette Bődi János, Szarvas Város Barátainak Köre elnöke a Stop Band Emlékzenekar nézőtéren összegyűlt rajongótáborát tegnap este a Szarvasi Vízi Színházban. Örömét fejezte ki, hogy harmadszor is a házigazdája lehet ennek az eseménynek, ami fiatalságukat idézi meg.

Tavaly a “Csináljuk Pavilont” címet adták a koncertnek. Örömmel tájékoztatta a közönséget, hogy úgy néz ki, sikerült, ugyanis a város Pavilon felújítására beadott pályázata nyert, a támogatási szerződés aláírása megtörtént. A kivitelezés határideje 2022 július 31-e, már csak a kivitelező kiválasztása van hátra. Egy ajánlattevőről már van információja. Ha az nyer, akkor garantálja, hogy a pont két év múlva esedékes nyitóünnepségen a zenekar már eredeti, de felújított otthonában léphet fel.

Elmondta, a zenekar a P.Box Radics Béla emlékére írt A zöld a bíbor és a fekete, illetve e Rolling Stones Heart of stone című számával emlékezik közelmúltban elhunyt énekesére, Hetényi Istvánra, Jaggerre, majd színpadra szólította Laps Patya dobost, Korbely István festőművészt, basszgitárost, Ruzicska Andor, Ruzát a billentyűkhöz, Hudák Jánost, Dokit, ritmusgitárost, Liska János, Brumi fiát, Tamást, aki szólógitárosként megörökölte apja helyét a zenekarban, Kécskei Imre énekest, Vida Boglárkát vokálozni, Komár Jánost, Jansit, énekest, az együttes frontemberét, valamint az együttes szervezőjét, szóló és ritmusgitárost, Máté Endrét. Köszöntötte Petényi Szilárdot, Szikét, aki vállműtétje miatt ezúttal a nézőtéren ült, illetve Kriska Györgyöt, az együttes egyik alapítóját.

A több mint kétórás műsoron sokak között Creedence Clearwater Revival, Monkeys, Smokie, Uriah Heep, de magyarok közül Illés és Omega számok hangzottak el.

Az est egyik vendégfellépője Mezőcsát polgármesterasszonya, Siposné Horváth Anita volt, aki Pinczés István által fordított Hey Jude című dalát énekelte el. A koncert előtt a polgármesterasszony elárulta, Mezőcsáton van egy amatőr színtársulat, aminek Pinczés István a rendezője, aki jó barátságban van a Stop Band-esekkel, innen a kapcsolat.

Nagyon szereti a művészeteket, a színházat. Pinczés István fedezte fel hangi adottságait, így most nem csak polgármesterként, hanem énekesként is debütálhatott Szarvason. Azzal nincs gondja, hogy ennyi ember előtt beszéljen, de még sohasem énekelt ilyen tömeg előtt, vallotta be izgalmát. Elkísérték az egyébként ötvenfős mezőcsáti színtársulatból néhányan, akik az utolsó számnál refréneztek. Mezőcsát polgármesterasszonyát Babák Mihály polgármester egy csokor virággal köszöntötte.

A nézők ezúttal is élvezhették Liska Tamás és Lovász Gergely unplugged betétjét, akik ezúttal három számot adtak elő.

Edvin Marton a Szarvasi Vízi Színház lépcsőin (Fotó: Babák Zoltán)0

Edvin Marton elbűvölte a szarvasi közönséget

Padlizsános pulykamelles tészta (Fotó: Gallicoop Instagram)

Egy laktató villámebédötlet hétvégére