in ,

Ünnepi szentmise után rövid megemlékezés az államalapítóra

Sinka Imre és Benedek Erika felszeli a megszentelt kenyeret (Fotó: Babák Zoltán)0
Sinka Imre és Benedek Erika felszeli a megszentelt kenyeret (Fotó: Babák Zoltán)

Az ünnepi szentmise után Faludi Ferenc Szent István királyhoz című versével folytatódott ma délelőtt Békésszentandráson a Szent István-napi ünnepség, amit – már a katolikus templom előtti dísztéren – Juhász Gergő adott elő.

Szabó Alexa és Nyemcsok Edina az István a királyból Gizella és István duettjét énekelte el. A felkészülésben Balláné Tóth Krisztina segített a fiatal énekeseknek.

Benedek Erika dr. Lesfalvi Balázs alpolgármestert kérte a mikrofonhoz, hogy mondja el ünnepi gondolatait.

– Ezeréves országnak, ezeréves történelme során számos alkalommal számos megpróbáltatással kellett szembenéznie, és sajnos számos alkalommal kellett a magyar férfiaknak és nőknek fegyverrel megvédeni a magyar hazát – mondta, utalva a tatár, török és császári h
de soha senkinek nem sikerült megtörnie és eltipornia Szent István örökségét, hiszen Szent István öröksége mi magunk vagyunk, magyar emberek magyar földön egy keresztény templom előtt emlékezünk az államalapítás évfordulójára – fogalmazott a település alpolgármestere.

A rövid ünnepi megemlékezést Csézy Ez az otthonunk című dalával Nyemcsok Edina zárta, majd Sinka Imre polgármester felszelte a megszentelt kenyeret, amit körbekínáltak a megjelentek között.

A Mester (Bedőcs Imre) és a Vezér (Katkó Ferenc) (Fotó: Babák Zoltán)0

A Mester és a Vezér

Fotó: Babák Zoltán0

Szarvas város új díszpolgára Dankó Béla