in , ,

Teltházas koncertet adott a Karthago

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Speciális koncertanyagot állítottak össze jubileumi turnéjukra, amiből kihagytak régi nagy slágereket, de a legnagyobbakat, a Rekviemet, az Apáink útjánt műsoron tartották.

41 éve, 1979 szeptemberétől vannak együtt változatlan felállásban és hangban a Karthago tagjai, Szigeti Ferenc (gitár, ének, zenekarvezető) Takáts Tamás (ének, dob, szájharmonika), Gidófalvy Attila (billentyűk, ének, gitár), Kocsándi Miklós (dob, ének) és Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, ének, numerológus). A zenekar vezetőjének filozófiája szerint egy zenekarnak nem csak úgy lehet megújulni, hogy tagokat cserél.

Fennállásuk négy évtizedét az “Együtt 40 Éve!!!” koncertsorozattal ünnepelték. Legnagyobb ezek közül a tavaly áprilisban a budapesti Arénában tartott Szuperkoncert volt. Folytatni szerették volna, de a járvány miatt vagy negyven előadásuk el is maradt, csak az elmúlt héten kezdték újra. Remélik, hogy legalább szeptember végéig folytathaják.

Egyedi, és felismerhető – a west coastra jellemző – dallamos rockzenéjük a ráépülő ötszólamú vokállal. Ezt szereti, ezt várja a közönségük immár négy évtizede, ettől nem is tervezik eltérni.

Szarvasra is jelentős rajongótábor kísérte el a Karthagot augusztus 20-ának estéjére a Vízi Színpadra, ahol a korábbi szezonok fogalma szerinti teltház várta a zenészeket.

Imázsfilmben pörögnek a szarvasi karatésok

Fotó: Babák Zoltán0

Harminc évnyi úszás után megújulás