Connect with us

Kiállítás

Ismét megnyílt a szentandrási kertbarátok kiállítása

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán

Tegnap este megnyílt az utóbbi tíz évben fénykorát élő Békésszentandrási Kertbarát Kör kiállítása a helyi Közösségi Házban. Ahogy azt beszélgetésünk során Szűcs Elekné, Mancika néni megállapította, az 57 éves egyesületnek talán még sohasem volt ennyi tagja, mint most. Sajnos azt is meg kellett állapítania, hogy egy-két kivétellel mindenki nyugdíjas közülük. Biztató, hogy a fiatalokat megmozgató Valamisekkel kialakulóban van egy kapcsolat, de a koronavírus ezt is egy kicsit visszavetette.

Szűcs Elekné köszöntötte a padokon zsúfoltan ülő kertbarátokat, valamint az ide érkező településvezetőket, akik bizonyára igyekeztek a két órával korábban kezdődött testületi ülésen döntéseikkel, hogy elérjék a megnyitót, mondta. Az eseményt megtisztelték a kondorosi és a szarvasi kertbarátok képviselői.

Dr. Lesfalvi Balázs alpolgármester méltatta a kör 57 éves munkáját, illetve azt, “amit letettek az asztalra”.

– Az önök egyesülete olyan nagy tudással rendelkezik, akiktől bárki sokat tudna tanulni – jelentette ki, majd saját, eddig sikertelen kísérleteinek példáján keresztül elmondta, hogy még dinnyetermesztésre is kapott Mancika nénitől tanácsot, úgyhogy jövőre lesz dinnye.

Faluhelyen erre azt mondják, az a biztos, amit megeszel, ezért erre jövőre visszatérünk.

Dr. Lesfalvi Balázs ígéretet tett, hogy az egyesület vezetőjével szoros együttműködésben a fiatalok körében segít a toborzásban.

– Reméljük, lesznek fiatal kertbarát tagok majd, akiknek át tudjuk adni… nemcsak a tudást, hanem az egész… munkát, mert ez munkával jár – tájékoztatta Szűcs Elekné, és hozzátette, a kertbarátkör tagjai az idősebbek köréből kerülnek ki, és nekik már hol itt fáj, hol ott fáj. Szavait nagy derültség követte a padsorokban.

Az elmúlt év mozgalmas és sikeres volt, állapította meg, bár a tagság elöregedése miatt kevesebb helyre tudnak eljutni, mint szeretnének. Az idei esztendő a koronavírus miatt sem úgy alakult, mint tervezték, elmaradt a kirándulásuk, csakúgy mint a Családi nap kivételével az összes nyári programjuk.

A kiállítás bontása egy bográcsos öreglebbencs kíséretében csütörtökön 17 órakor történik. Addig megtekinthető a kiállítás.

Népszerű

A fotó a Tessedik Sámeum Múzeum gyűjteményéből származik A fotó a Tessedik Sámeum Múzeum gyűjteményéből származik

Ünnepek múltán az ünnepekről

Szarvas

Fotó: Dr. Bencze Tamás Fotó: Dr. Bencze Tamás

Motorozik a család

Sport

Fotó: Nagy Ákos Fotó: Nagy Ákos

A hétvégén rendezik a karate liga második fordulóját

Sport

Szombat, vasárnap is játékban

Sport

A rovatot támogatja:

Hirdetés

Archívum

2020. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Friss

Connect