in ,

„Szívd fel bringám!” Gyakorlós módra

0

Azt hiszem, az apukáknak feladtuk a leckét! Ma bizonyára több gyerek is azzal nyaggatta édesapját, hogy csináljon neki olyan bringát, ami versenyautókat hajt. Vagy éppen zenét játszik le, teniszlabdát adogat, kártyát kever, színes varázsvizet szivattyúz, illetve a magasba emelt darus szerkezettel hulladékot válogat és egyensúlyoz a szelektív kukákba.

A GFE Szarvasi Gyakorlóóvoda udvarára érkezett ma délelőtt Bíró Szabolcs, Kezes-lábas játszóházával. A játszóház mögött egy mérnökcsapat áll, akik keze által a roncstelepről megmentett kerékpárok, a padlások mélyéről előkerülő régi hajtányok egy gépműhelyben újjáélednek, új értelmet nyernek. Olyan eszközöket, játékokat hoztak el ma nekünk, melyeket közösen, emberi erővel lehet működtetni. Küldetésük fontos kiindulópontja a környezettudatosság, a mozgás és az összefogás. Ez remekül illeszkedett a mi profilunkhoz, hiszen Örökös Zöld Óvodaként, Örökös Ökoiskolaként kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a szemléletformálásnak, a fenntartható fejlődéshez szükséges magatartásminták átadásának.

Nem szegte kedvünket, hogy idén ősszel a kialakult helyzet miatt nem tudtunk Erdei Óvodába menni, szerveztünk az óvodába környezeti témaheteket a fenntartható fejlődés mentén az újrahasznosítás témakörében. A játszóházi program mellett a gyerekek kipróbálhatták az általuk hulladékból barkácsolt ügyességi játékokat is.

Remek délelőtt volt, a hűvösebb idő ellenére sem fázott senki. Az ebéd is csendesebben zajlott, a kisebbek szinte belealudtak a tányérba.

Szalbotné Kovács Mária – műhelyvezető óvodapedagógus, programkoordinátor

Fotó: Kepenyes Balázs0

Szent Mihály lezárta az idei szabadtéri színházi évadot

Fotó: Babák Zoltán0

Disc golfosoktól volt halk az Arborétum