in ,

Óvintézkedések mellett zajlott a Reménységek Tornája

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

A hétvégén csak szarvasi növendékek mérték össze tudásukat a Fő téri tornatermében. Az évente két alkalommal megrendezésre kerülő verseny ezúttal szűk körben és kellő óvatosság mellett zajlott.

A bejáratnál már homlokmérővel fogadták az érkezőket,, amivel minden belépőnek megmérték a testhőmérsékletét. A köszöntést követően arra kérték a teremben tartózkodókat, hogy kellő távolságra foglaljanak helyet egymástól. A bírók, segítők, szülők és a gyermekek a teremben maszkot viseltek, azt csak a küzdelmek idejére vették le a versenyzők. A biztonságot erősíti továbbá, hogy a mérkőzések során a szabályok és a védőfelszerelések miatt sem érhetnek egymáshoz a sportolók. A köszöntőt követően a program a bemelegítéssel indult, ahol körültekintően 1,5 méterre állították a gyermekeket egymástól. A gyakorlatokat Frankó Dániel, a magyar válogatott keret tagja, Szarvas város sokszoros Jó tanuló-jó sportoló diákja vezényelte. A megmérettetés a kadetek küzdelmeivel indult, amit a legkisebbek is élvezettel szurkoltak végig. Mindhárom versenyző tudott meglepetést szerezni ellenfelének, látványos lábtechnikákkal, fordulós rúgásokkal és földrevitellel is megfűszerezve a küzdelmeket. A nagyok után a kicsik következtek: az óvodás korúaktól felfelé haladva mérkőztek meg az egyesület fiataljai a labdás küzdelem versenyszámban, sok örömet szerezve edzőiknek és a verseny nézőinek. A negyedikesek ez alkalommal küzdöttek először már karate technikákkal.  A gyerekek az edzéseken az olimpiai szabályrendszernek megfelelően érintés nélkül gyakorolják a találatokat, de hogy a véletlen se okozhasson sérülést a kéz- és lábvédő mellett fejvédő is óvta épségüket. Az első lépések különösen izgalmassá tették a szülők és az edzők számára is ezt a versenyszámot, de nem maradt el a nagyobb csapattársak biztatása sem.

Ruzsinszki György, a verseny szervezője elmondta, nagy öröm számára, hogy az elmaradt tavaszi fordulót követően ezúttal lehetőségük nyílt megtartani a versenyt. A versenyt azzal a gondolattal zárta, hogy az ő szemében már az bajnok, aki ebben a nehéz helyzetben kitart és rendszeresen sportol, jár edzésre, majd éremmel jutalmazta a torna résztvevőit.

Fotó: Babák Zoltán

Mentáscsokis sósmogyorós pohárkrém (Fotó: Babák Zoltán)0

SEGÍTSÉG! Érzékeny vagyok!

Fotó: Babák Zoltán0

Zárt kapuk mögött kezdődött az őszi szezon