in ,

Gallicoop: 15 százalékkal visszafogják a termelést, leépítést nem terveznek

Muzsek András, a Gallicoop vezérigazgatója (Fotó: Babák Zoltán)
Muzsek András, a Gallicoop vezérigazgatója (Fotó: Babák Zoltán)

Mintegy tizenöt százalékkal fogja vissza a termelést és a branderősítésre fektet hangsúlyt a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt., derült ki Muzsek András vezérigazgatóval történt beszélgetésünk elején.

“A COVID-19 teljes egészében ellehetetlenítette ezt a piacot, ennek következtében nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi piacokon is közel a felére esett a pulykamell aktuális ára. Ez azt jelenti, hogy minden egyes pulyka, ami bejön hozzánk, az veszteséggel kerül értékesítésre, mivel főtermékünk, a pulykamell”, állítja a cégvezető.

Erre az ár zuhanásra a piac egységesen hasonlóan lépett. Európa legnagyobb pulykatermelője, Lengyelország, még nagyobb mértékben fogja majd vissza a termelését.

A pulykatenyésztés lassabb forgási idejű, tudtuk meg. Bár az árak már márciusban esni kezdtek, Magyarországon még mindig ugyanannyi pulykát vágnak, mint tavaly ilyenkor. “Ha valamit eldöntünk most, annak leghamarabb fél év múlva, de az is lehet, hogy csak egy év múlva jelentkezik a hatása”, magyarázta a cégvezető.

A pulyka fő része – a mell – az EU-s HoReCa-piacon talált fogadóbázisra, az éttermekben, szállodákban szolgálják fel. A magyar pulykatermelésnek és feldolgozásnak nagy problémája, hogy erőteljesen ki van téve ennek a piacnak.

Az óvatos becslések szerint Európában a jövő nyárra fog visszaállni a belföldi turizmus. Az első negyedévre nagy változással még nem számol Muzsek András, véleménye szerint a második negyedévtől lehet egy pozitív változásra számítani, de az igazi fellendülést a harmadik és negyedik negyedévre teszi.

“A mi szempontunkból mindegy, hogy az olaszok, németek belföldön vagy külföldön mennek el étterembe, a lényeg, hogy újra kinyissanak az éttermek, induljon meg a turizmusra épülő gazdaság”, fejezte ki reményét.

Brandet erősítenek

A Gallicoop stratégái a tovább feldolgozott termékek gyártásában látják az előremenekülést, azaz a mellből és combból olyan termékeket előállítását, amellyel hozzáadott értéket tudnak teremteni, csökkentve így a kiszolgáltatott helyzetet.

Mit jelent ez? – tettük fel a kérdést. Ha egy pulykamellet húsként adnak el a vevőnek, arról nem derül ki, hogy az Gallicoop-os pulykamell, míg egy olyan készétel, amelyet a háziasszony csak kivesz a fagyasztóból, és sütőben elkészít a családnak, akkor a Gallicoop már brandként jelenik meg a végfelhasználónál. Ez illeszkedik a cég termékpolitikájába, amit korábban úgy fogalmaztak meg, hogy a szántóföldtől az asztalig. A termelést is ennek szellemében építették fel, amely nagyon nagy előnyük a többi versenytárshoz képest.

“A magyar ágazati szereplőkhöz képest a Gallicoop egy nagyon erős cég, egy ilyen helyzetben is meg tudja őrizni a stabilitását, senkinek nem kell aggódnia azon, hogy a vállalat megroppan. Igaz, a termelést visszafogjuk tizenöt százalékkal, de nem fogunk munkaerőt leépíteni”, jelentette ki a cégvezető.

Ez Szarvas és a környező települések szempontjából is egy nagyon fontos üzenet.

Jelenleg mintegy kétmilliárd forintnyi beruházás van folyamatban. Az elnyert és elkezdett pályázatokat végigviszik. A munkaerő megtartás a pályázatok egyik fő kritériuma.

“Megváltozott munkaerő-politikánknak megfelelően a dolgozókat helyezzük a középpontba, ezzel kívánjuk bevonzani a munkavállalókat. Ezt szeretnénk mihamarabb kommunikálni a város és a régió lakói felé”. Abban egyetértett velünk Muzsek András, hogy az egyik legerősebb motiváló tényező a munkavállaló szemében a bér, de a szakember kifejtette: nem az egyetlen.

“Az, hogy miért dolgozunk egy adott helyen, és jól érezzük-e ott magunkat, természetesen fontos szerepet játszik a fizetés, de még számos olyan dolog van, ami nem jelent nagy anyagi áldozatot a munkaadónak, ugyanakkor kihat a dolgozó közérzetére. Fontos, hogy véletlenül se gondolkodjon a munkavállaló azon, hogy tovább áll”, zárta beszélgetésünket a Gallicoop-vezér.

Fotó: Babák Zoltán

Épül a szabadtéri színpad Csabacsűdön

Rizsgombócok házi majonézzel (Fotó: Gallicoop Instagram)

Rizsgombócok házi majonézzel