in ,

Újra dobogón a szarvasi gyorsírók

0

Több évtizedes hagyomány, hogy az országos és a nemzetközi versenyeken eredményesen szerepelnek a szarvasi gyorsírók és gépírók.

A napjainkat jellemző veszélyhelyzet sem jelentett akadályt, hogy megrendezzék az országos Teöreök Aladár Országos Tanulói Gyorsíró és Gépíró Versenyt.

A GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium ügyvitel szakmacsoportban tanuló diákjai októberben on-line formában írták meg a gépírásversenyt, és az iskolában kellett elkészíteni a gyorsírás dolgozatokat is.

A napokban véglegesített eredményjegyzékben nagyon sokszor fordult elő az iskola neve.

A már-már kihalónak vélt gyorsírásban a tanulók ismét bebizonyították, hogy országosan is a legjobbak. A verseny keretében meghirdetett „D” kategóriában Becsei Zita a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott, Csik Krisztina a 2., Bakró Szabina Katalin pedig a 3. helyet szerezte meg. Mindhárman az 5/13. D osztály diákjai. Ezzel az eredménnyel a Székely-csapat országosan az 1. helyen végzett gyorsírásból. A versenyzők felkészítő tanára Harmati Ágnes.

Az iskola gépírói is jeleskedtek az országos megmérettetésen. Ifjúsági kategóriában – ahol többek között egyetemi, főiskolai hallgatókkal is versenyeznek a résztvevők -, Burai Klaudia az 5. helyen végzett percenkénti több, mint 330 leütéses sebességével. Becsei Zita, Csik Krisztina, Bakró Szabina Varga Angéla és Nemes Petra dolgozata azért is kiváló, mert teljesen hibátlanul dolgoztak. Ők a 13. évfolyamos irodai titkár csoport diákjai.

Iskolai szinte gépírásból a legkiválóbb eredményt a 12. osztályos Gere Dóra érte el, aki teljesen hibátlanul írt le 4107 leütést, megszerezve ezzel a népes mezőny 5. helyét (91 induló volt). A gépírásverseny keretében hibátlan dolgozatot készítettek: Ambrus Szonja, Tóth Viktória, 11. D osztályos, Szabó Petra 12. C osztályos, Adamik Karin, Papp Karina 10. C osztályos diákok.

Sikeres dolgozatot készítettek még: Szalai Boglárka Tünde, Árgyelán Kíra, Apáti Fruzsina 10. C osztályos, Karai Tímea, Lőcsei Lilla, Liliána Margit 11.D osztályos, Csontos Mariann Kinga, Litauszki Laura, Czudarhelyi Helga, Gáspár Alexandra, Petrás Márta 12. D osztályos tanulók.

A gépírók felkészítő tanára Harmati Annamária és Harmati Ágnes.

Országos összesítésben a pontversenyben a GySzC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata a 2. helyet szerezte meg a 25 induló iskola között.

Bízunk benne, hogy a szarvasi gépírók, gyorsírók sikersorozata tovább folytatódik, a szakma újra régi fényében ragyog.

TJE

Fotó:Békés Megyei Kormányhivatal/Lehoczky Péter

Békésben is zökkenőmentes a bölcsődei, óvodai, iskolai dolgozók tesztelése

Szironyné Zsabka Edit, azaz Zsedi egyik amigurumi babájával0

Zsedi, az amigurumi mestere