in

A nemzeti parki területeken is megkezdődött az illegális hulladéklerakók felszámolása

Fotó: KMNP
Fotó: KMNP

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is részt vesz az innovációs és technológiai minisztérium koordinálásában megvalósuló „Tisztítsuk meg az országot!” című projektben.

Megkezdődött a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló területek mentesítése az elhagyott, illetve illegálisan kihelyezett hulladékoktól. A hulladékmentesítési akció kormányzati támogatással, 2020-2022 között négy ütemben valósul meg. A projekt a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság valamennyi tájegységét érinti.

Az első ütemben a hazai nemzeti park igazgatóságok előzetes felmérése alapján országosan összesen 155 védett természeti területen található helyszínről, mintegy 8200 köbméter illegálisan lerakott hulladék összegyűjtését, elszállítását és kezelését tervezik elvégezni az év végéig.

Az elhagyott, illetve illegálisan kihelyezett hulladék felmérése, a projekt keretében megtisztítandó helyszínek beazonosítása folyamatban van a Körös-Maros Nemzeti Park három megyét (Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok megye) érintő védett területein. Az első ütem megvalósítása még ebben az évben megtörténik, ezért a helyszínek felmérése mellett az eltakarításra váró hulladék deponálása és elszállítása is megkezdődött.
A munkát a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság részben saját eszközeivel és az állományában dolgozó munkatársak közreműködésével, részben pedig vállalkozók bevonásával végzi. Az előzetes felmérések tapasztalatai alapján az elhagyott, illetve illegálisan kihelyezett hulladék helyenként kisebb területen koncentráltan nagyobb mennyiségben van jelen, míg máshol a szél munkája, vagy az áradások következtében nagy területen található.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság november közepéig 14 illegális hulladéklerakóról mintegy 47 m³ hulladékot szállított el.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a négy tájegységén, összesen 15 település külterületén megközelítőleg 566 m³ hulladékot mért fel, melynek felszámolása az év végéig tart.

Az Igazgatóság jelen akció keretében hangsúlyt fektet a megelőzésre is, hogy a nemzeti park területén a hulladék a későbbiekben ne termelődjön újra és ezek a hulladéklerakók végleg eltűnjenek a védett területekről.

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság – sajtóközlemény

Mészárosné Szabó Anna, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályának vezetője0

Nagyüzem az iparkamaránál – online is

Czesznak János a csabacsűdi adventi koszorú előtt (Fotó: Babák Zoltán)0

Csendben meggyújtották az első adventi gyertyát Csabacsűdön