in ,

Különös év, különös karácsony

Babák Mihály polgármester (Fotó: Dr. Melis János)
Babák Mihály polgármester (Fotó: Dr. Melis János)

Ez az év nagyon más volt, mint a többi és nagyon más lesz a karácsonyunk és az év vége is.

Nem gyűlhettünk össze vasárnaponként a templom előtti jászolnál, hogy együtt várjuk Karácsony ünnepét, csak a televízió képernyőjén keresztül gyújthattuk meg a gyertyákat az adventi koszorún.

Más lesz a Szenteste is, sokkal többen lesznek egyedül ezen az ünnepen, amely mindig a családokról, az összetartozásról és a szeretetről szól.

Talán a sokszor korholt technikai fejlődés, ami gyakran elválaszt bennünket egymástól, most a járvány idején segítségünkre lesz abban, hogy legalább képben és hangban együtt legyenek azok a családok is, akik a valóságban nem tudnak együtt lenni.

Remélem ez az utolsó ilyen évünk és hamarosan visszatérhetünk a megszokott életünkhöz, a személyes kapcsolatokhoz, a munkánkhoz és a közösségeinkhez is.

Ha megpróbálunk jó dolgokat is keresni a jelenlegi nem jó helyzetünkben, akkor talán az az, hogy jobban befelé fordulunk és jobban értékeljük azt, amink van és azt, akikkel együtt lehetünk.

Talán a lélek jobban ráhangolódik az ünnepre, s a csendben megszületik a csoda, Karácsony csodája!

Kívánok Önöknek áldott ünnepet és egy egészséges, sikeres újévet!

Babák Mihály polgármester

0

Lezajlottak a záróvizsgák, indulhat a felvételi 2021. kampány

Majoros Eszter a díjátadón (Fotó: Murányi Viktória)

Csodát kapott a szarvasi lány karácsonyra