in

Zsánesz románesz?

Nyelvében él a nemzet – fogalmazta meg egykor Széchenyi István. Kérdés, ha ugyanez a gondolatsor a roma nemzetiségekre is átültethető-e, és hasonló igazsággal szembesülünk-e, vagy napjainkra megkopott az anyanyelvük? Ezzel a hipotézissel foglalkozik a Köztünk élnek rádiós műsor negyedik részében, lebontva a kérdéskört a Magyarországon élő roma népcsoportokra.

A téma szakértőjeként Szuhay Péter néprajzkutató szólal meg, aki több évtizede vizsgálja a roma közösségeket. Erre vonatkozóan több könyve, tanulmánya is megjelent, valamint számos dokumentumfilmet készített a cigányság életéről. Elmondta, hazánkban három népesebb, és több kisebb cigánycsoport él. A nagyobbak közé sorolhatók a romungrók, az oláh és a beás cigányok, akiknek túlnyomó része már a magyart tekinti anyanyelvének.

A szakember arra a sokak által megfogalmazott kérdésre is választ ad, mely szerint a beszélt nyelvben a cigány vagy a roma a helyes kifejezés, illetve esetenként mikor, melyiket illendő használni. Elöljáróban csak annyit, hogy az eldöntendőnek tűnő feladvány közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek gondolnánk.

A műsor bepillantást enged a Fő téri Általános Iskolába járó roma gyerekek életébe is, akik a roma és a magyar nyelvet egyaránt beszélik. Jónás Jánosné pedagógus az intézményben folyó roma népismereti óra nyújtotta lehetőségekbe avatja be a hallgatókat, s több érdekességről is lerántja a leplet a tanulással kapcsolatban. Kiderül egyebek mellett, hogy a roma nyelv mely részei okoznak a felnövekvő generációnak nehézséget, s a szarvasi cigányok mennyire tartják fontosnak az identitás egyik alapkövét. Emellett a tévhitek és a valóság összehasonlításából eláruljuk azt is, hogy mennyire nehéz nyelv a lovári, s egy-két érdekes kifejezést is megtanulhatnak a hallgatók.

A magazinban továbbá cigány szerzők tollából származó versek, mesék hangzanak, szarvasi általános iskolások előadásában.

A negyedik részt január 14-én, 12 órai kezdettel hallgathatják meg a Rádió Szarvas hullámhosszán.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00185 azonosítószámú, Köztünk élnek című projekt támogatási összege 2 804 278 Ft. A projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

(x)

Kit és mitől véd a vakcina?

Győzelmi öröm a Szarvasi FC Mezőhegyesi SE elleni aratott bravúros győzelme után (Fotó: Babák Zoltán)

Elkezdték a felkészülést a Szarvasi FC játékosai