in

Terítéken a roma gasztronómia

Kevés olyan dolog van a cigány kultúrában, ami annyira magán viselné a kettősség jegyeit, mint a gasztronómia. A vándorló életmódot folytató, mélyszegénységben élő népcsoport konyháját egykor az egyszerű, gyors ételek jellemezték, amelyeket nomád körülmények között készítettek el. Ma a cigány konyha egyet jelent a bőség asztalával, amelyet a fűszeres és házias ízek jellemeznek.

A Köztünk élnek magazin következő része a tradicionális ételekkel és elkészítési módjukkal foglalkozik. Kiderül többek között, hogy milyen változáson mentek keresztül a mindennapi főztjeik, s melyek azok a fogások, amelyekkel megkérdőjelezhetetlenül a cigányságot azonosítják.

A műsor kendőzetlenül beszél azokról a vészterhes időkről is, amikor a szükség rákényszerítette a cigányságok a döghús fogyasztására. De vándorlásaik során nem vetették meg az ürge, varjú vagy sün fogyasztását sem, amelyeket meghatározott, íratlan szabályok szerint készítettek el. Úgy tartották ugyanis, hogy annak az állatnak a húsa, amelyt Isten pusztított el, jobb kell, hogy legyen, mint azé, amely egy ember keze által veszett el.

A téma egyik hivatkozási alapjául Domán Imre 1984-ben megjelent írása szolgál. Emellett Szigeti Andor könyve és Michael Sinclair Stewart: Cigány módon élni tanulmányai is érdekes adalékokat nyújt a hallgatónak. Az utóbbi egyebek mellett hangsúlyozza, hogy a cigányság vendégszerető népcsoport, olyannyira, hogy zsugorinak tartják, aki nem kínálja meg valamivel a hozzá betérőt, ill. sértésnek tekinti, ha valaki visszautasítja a feléje irányuló figyelmességet.

A magazin továbbá a karácsonyi készülődésbe is betekintést enged. Nagy Nikolett és édesanyja elárulja, hogyan készül náluk az igazi házias töltött káposzta, illetve több ünnepi étel receptjéről is lerántja a leplet. A hallgatók megtudhatják azt is, mi a bodag, s vajon milyen helyet foglal el a roma gasztronómiában.

Ha kíváncsiak rá, hogy milyen párhuzamok vonhatók a magyar és a cigány ételek között, valamint az asszimiláció egyet jelent-e tradícióik elhalványulásával, hallhassák meg az ötödik részt január 15-én, 12 órai kezdettel a Rádió Szarvas hullámhosszán.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00185 azonosítószámú, Köztünk élnek című projekt támogatási összege 2 804 278 Ft. A projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

(x)

Győzelmi öröm a Szarvasi FC Mezőhegyesi SE elleni aratott bravúros győzelme után (Fotó: Babák Zoltán)

Elkezdték a felkészülést a Szarvasi FC játékosai

0

Szombat, vasárnap is játékban